Együtt járókat, házasságra készülőket, fiatal házasokat várnak Mátraverebély-Szentkútra

Hazai – 2016. június 28., kedd | 12:34

Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódóan idén is Mátraverebély-Szentkútra várják az együtt járókat, jegyeseket, fiatal házasokat, a gyermeket várókat és gyermekre vágyókat július 3-án, vasárnap – tájékoztatta szerkesztőségünket Kálmán Peregrin OFM kegyhelyigazgató.

Délelőtt 10.15-kor Tokár János OFM tart katekézist Az irgalmasság szentjei címmel. A 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa Bíró László püspök lesz, a liturgia után pedig külön áldásban részesítik a tematikus zarándoklat résztvevőit. 

Délután a gyermekre vágyó házaspárok számára külön programot szerveznek. 14 és 15 óra között szentségimádást tartanak és közbenjáró imát mondanak a bazilikában, majd a konferenciateremben. A gyermekvárás/gyermekre vágyás pszichológiája és teológiája címmel pszichológusok és teológusok rövid hozzászólásait hallgathatják meg a jelenlevők, ennek az élethelyzetnek emberi és spirituális vonatkozásairól, majd 16.50-től az örökbefogadásról hangoznak el tanúságtételek, amit külön férfi- és női csoportban szervezett beszélgetés követ. A nap zsolozsmával zárul 18.30-kor. A délután házigazdái Csépányi Gábor pap, teológus, orvos és Szabó Ráchel domonkos nővér lesznek.

A délelőtt során folyamatosan gyónási lehetőséget biztosítanak.

Bátorítják és kérik mindazokat, akik imameghallgatásra találtak Mátraverebély-Szentkúton, hozzák vagy juttassák el hálatáblájukat a kegyhelyre. A táblákat a külső liturgikus térben helyezik el. Kérik, hogy a hálatáblákra az imameghallgatás évszámát is írják rá, mert azzal is erősítik mások hitét, bizalmát, ha láthatóvá válik, hogy napjainkban is történnek imameghallgatások, csodák.

Fotó: Szentkút.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria