Együttműködésben a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium és a Miskolci Egyetem

Hazai – 2016. december 6., kedd | 12:40

Kiegészítő együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara (ME ÁJK) és a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium november 28-án.

A kiegészítő megállapodás illeszkedik  a Miskolci Egyetem és a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégiuma által 2012. június 7-én kötött együttműködési megállapodás tartalmához.

A szakkollégium tevékenységében működésének kezdetétől, tehát 2011 óta a ME ÁJK részéről összesen hat oktató (köztük egy doktorandusz) vett és vesz részt mentorként rövidebb-hosszabb ideig, és összesen tíz olyan hallgató tanult és tanul jelenleg is a karon, akik a szakkollégium tagjai. Nagyon eredményesnek és gyümölcsözőnek mondható az elmúlt öt éves közös munka, így az egyetemi és egyházi vezetők a még intenzívebb jövőbeli együttműködés reményében írták alá a megállapodást. A ME ÁJK kiemelten és egyre fontosabbnak tartja, hogy minden lehetséges eszközzel segítse a régió hátrányos helyzetű diákjait, ahogyan azt a 2015-ben elfogadott kari koncepcióban is megfogalmazta. A különféle típusú hátrányok kompenzálása a felsőoktatásban hatalmas feladatot és felelősséget ró a kar oktatóira, így az intézmény kiemelt stratégiai partnerként tekint a szakkollégiumra, amely jelentős tapasztalatokkal rendelkezik ezen a területen.

A kiegészítő megállapodás alapvető célja az eddigi együttműködés elmélyítése és lehetőség szerint kiterjesztése oly módon, hogy mind a szakkollégium, mind a kar külön figyelmet fordít a jövőben a beiskolázási tevékenysége során arra, hogy a másik intézmény képzéseire, illetve lehetőségeire felhívja a felvételi előtt álló középiskolás diákok figyelmét. Emellett a kar azt is vállalja, hogy esélyegyenlőséggel kapcsolatos programjaiba bevonja és rendezvényeire meghívja a szakkollégium vezetőit annak érdekében, hogy a roma származású vagy egyébként hátrányos társadalmi helyzetű hallgatók érdekei hangsúlyosan helyet kapjanak a kar képzési stratégiájában.

A Miskolci Egyetem részéről Torma András rektor, az állam- és jogtudományi kar részéről Farkas Ákos dékán, a Miskolci Egyházmegye részéről Orosz Atanáz megyéspüspök, a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium részéről pedig Makkai László igazgató írta alá a kiegészítő együttműködési megállapodást.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria