Együttműködési szerződést írt alá a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Miskolci Egyetem

Hazai – 2017. november 18., szombat | 20:43

A PPKE és a Miskolci Egyetem, figyelemmel mindkét intézmény erős oktatási és kutatási hátterére, a régióban jelen lévő közoktatási intézmények egyetemi továbbtanulási lehetőségeinek minőségi bővítésére együttműködési megállapodást írt alá november 17-én.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Miskolci Egyetem együttműködési megállapodása a műszaki, az informatikai és a bionikai tudományterületre vonatkozik.

Az ünnepélyes rendezvényen a PPKE részéről Szuromi Szabolcs rektor és Friedler Ferenc rektori főtanácsadó; míg a Miskolci Egyetem részéről Torma András rektor, Deák Csaba kancellár és Czap László rektorhelyettes vett részt.

Torma András történelminek nevezte a megállapodást, és komoly reményének adott hangot, hogy az említett területeken történő oktatási, kutatási, és a jövőben kialakításra kerülő közös képzési lehetőségek nagyban erősíthetik mindkét intézményt és pozitív hatást tudnak gyakorolni az intézményeket választó hallgatók számának további növekedésére.

A szerződésben a partnerek rögzítették a közös beiskolázási program kidolgozását és megvalósítását. A két intézmény hangsúlyozta, hogy elősegítik képzéseiknek a beiskolázási tevékenység során mind az egyházi, mind a régió más köznevelési intézményeiben történő kölcsönös népszerűsítését, a matematikai, természettudományos, műszaki és az informatikai továbbtanulás iránt érdeklődő tanulók körében.

Mind Torma András, mind Szuromi Szabolcs kiemelte, hogy az aláírt megállapodás együttesen erősíti a két meghatározó magyar felsőoktatási intézmény hazai és nemzetközi versenyképességét. Szuromi Szabolcs rámutatott, a PPKE megjelenése a régióban olyan új és egyedi hangsúlyokkal tudja gazdagítani a felsőoktatásba jelentkező hallgatók számára nyújtott képzéseket, amely a nagy múltú Miskolci Egyetem hagyományosan erős műszaki oktatásával együtt mind a diplomát szerzettek helybeni munkahelyi elhelyezkedését és közösségeikben történő megmaradását, mind a hazai és nemzetközi minőségi oktatást tovább erősítik; egyúttal a szellemiségét is formálják.

Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja hangsúlyozta, jelentős az igény a PPKE által képviselt identitás alapú képzésre a régióban, így a két intézmény együttműködésével számos új lehetőség nyílhat meg a szerződő felek, hallgatóik és oktatóik számára. Mindez kiegészül nemcsak a két egyetem, hanem az ipari-gazdasági szereplők további erősödésével is.

Forrás és fotó: Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria