Elhunyt Fiorenzo Angelini nyugalmazott bíboros

Kitekintő – 2014. november 22., szombat | 19:11

Rómában, 98 éves korában, november 21-én éjjel elhunyt Fiorenzo Angelini bíboros, az utolsó Rómában született bíboros és az utolsó olyan püspök, akit még XII. Piusz pápa szentelt püspökké.

Fiorenzo Angelini 1916. augusztus elsején született, a Római Pápai Kisszemináriumban végezte a gimnáziumot, a Lateráni Pápai Egyetemen tanult filozófiát és teológiát. 1940-ben szentelték pappá. Fiatal római egyházmegyés papként ott volt az Örök Város bombázása után a Falakon kívüli Szent Lőrinc-bazilika romjainál XII. Piusz pápa mellett, aki megóvta Rómát a további német bombázástól, amiért a defensor civitatis, a város védelmezője címet kapta.

Kezdetben az Olasz Katolikus Akció lelkes munkatársaként dolgozott, majd 1947-től 1954-ig XII. Piusz pápa szertartásmestere volt. 1956-ben szentelte püspökké a Pacelli pápa; az Örök Város kórházi pasztorációért felelős segédpüspöke lett. II. János Pál pápa 1985-ben érsekké nevezte ki, és megbízta a Pápai Egészségügyi Bizottság megszervezésével és vezetésével. Ebből született később, ugyancsak Angelini érsek irányításával, az Egészségügy Pápai Tanácsa.

Angelini számos konferenciát szervezett, ezek között is kiemelkedik az 1989-es nagy tanácskozás, melynek során a katolikus Egyház első alkalommal foglalkozott a legmagasabb szinten az AIDS jelenségével. Szerzője több mint négyszáz cikknek és tanulmánynak, mely az egészségügy és az orvoslás etikai kérdéseit taglalja.

II. János Pál pápa 1991-ben bíborossá kreálta. Angelini bíboros 1996-ban vonult nyugállományba.

Temetése november 24-én, hétfőn délután három órakor kezdődik a Szent Péter-bazilika katedra-oltáránál bemutatott gyászmisével, amelyen a temetéssel együtt Angelo Sodano bíboros, a bíborosi testület dékánja elnököl.

Forrás, kép: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír