Elhunyt János Ágnes szociális testvér

János Ágnes Csíkmenaságon született 1928. január 1-jén. Szegény földművescsaládban nőtt fel öt testvérével. Mikor falujuk templomában Zakariás Flóra testvér kurzusokat tartott a székely lányoknak, felébredt benne a szerzetesi élet utáni vágy. Édesapja örömmel fogadta elhatározását. 1945-ben, tizenhét éves korában jelentkezett a „szürke ruhás nővéreknél” három falubeli társával együtt.

A kolozsvári „kis házban” töltött jelöltsége idején különböző feladatokat látott el. Volt portás, a közösség szamarának gondozója, konyhás, de a kerület központi épületében működő szülészeten a csecsemők gondozásában is segédkezett. Itt ismerte fel egy felelős testvér, hogy ha taníttatják, szülésznő is lehet belőle.

A szerzetesek működésének betiltása után, 1950-ben tett első fogadalmat. Mottójául ezt választotta: „Uram, nem vagyok én méltó.” Így emlékezett vissza fogadalomtételére: „Kolozsváron, a barátok templomának jobb oldali mellékoltáránál Veress Mária Judit testvér vette át hármunk fogadalmát. Auguszta testvér akkor börtönben volt. Minden titokban ment. A gyűrűt és az érmet Auguszta testvértől kaptam, miután a következő évben hazajött a börtönből… Majd újra elvitték. Sokáig vártuk a Mamát… gondosan vigyáztunk a gyűrűre és jelvényre.”

1951 januárjában Marosvásárhelyre került, ahol elvégezte a csecsemőgondozó tanfolyamot, majd a szülészet újszülöttosztályára került. Munka mellett esti tanfolyamot végzett, 18 hónapos nővérképzőt. Így 1957-től kezdve öt éven át főnővérként dolgozhatott a kora- és újszülöttosztályon, amikor is eltávolították azzal az indokkal, hogy aki naponta szentmisére jár, nem tölthet be vezető állást. Egyszerű nővérként dolgozott tovább.

1960-ban tett örökfogadalmat. Szerette a munkáját, és a kismamák is szerették őt. Titokban megkeresztelte a haldokló gyermekeket. Húsz év alatt 460 kora- és újszülött csecsemőt keresztelt meg haláluk előtt, akiket bejelentett a plébánián, hogy ha mégis életben maradnának, pótolni lehessen a keresztelési szertartást. Végül egy munkatársa elárulta. Egy éjszaka bevitték a Securitatéhoz, négy napig tartották fogva étlen, majd megeskették a falon levő Sztálin-képre, hogy nem fogja többé megkeresztelni a gyermekeket. Fegyelmi eljárás indult ellene, és meg akarták fosztani az állásától, azonban a főorvos a védelmére kelt, mert értékelte lelkiismeretes munkáját. Azt mondta neki: „Ágó nővér, ha látja, hogy valamelyik csecsemő haldoklik, keresztelje meg, de még a falak se lássák.” Harmincnégy évig dolgozott végül a kórházban, ahol továbbra is keresztelt, de már nem vezetett nyilvántartást.

Nyugdíjba vonulása után, 1983-tól a beteg vagy rászoruló testvéreket segítette, ezzel járult hozzá a közösség életének alakításához, gondjainak hordozásához. Fejlett érzéke volt a szépre, és példás rendet tartott maga körül mindenhol.

Élete utolsó tizenöt évében az Úr Jézus kitüntette őt a szenvedésében való részvétellel. 2003 őszén agydaganattal műtötték. „Nem gondoltam, hogy nem tudok majd felkelni” ― írta. Gondozásra a székelyudvarhelyi Pastor Bonus papi otthonba került, de ott is megtalálta a számára lehetséges szolgálatot. „Míg egészséges voltam, ott segítettem, ahol szükség volt rám. Isten adja, ha még élek, segítsek továbbra is imával a testvéreken. A Jóistennek a társaságért ajánlottam fel a betegségem sok szenvedését, az egyedüllétet, az állandó fejfájásokat, sok új hivatásért. Adjon a Jóisten nektek egészséget, dolgozzatok, hiszen én ehelyett minden reggel neki ajánlom a szenvedésemet.”

Embert próbáló kínjai közepette is megőrizte élénk érdeklődését a testvérek élete, a papi és szerzetesi hivatások ébresztése, a családok jóléte iránt. Felmérhetetlen értékű erkölcsi, lelki tőkét hagyott maga után. Szolgálata és szenvedése az a soha el nem enyésző rejtett kincs marad, amelyet nem árnyékolt be az e világ dicsősége.

Földi maradványait június 27-én, Szent László jubileumi évének főünnepén helyezik örök nyugalomra a csíkszerdai új temetőben.

Az örök világosság fényeskedjék neki!

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír