Elhunyt Knausz Mária orsolyita nővér

Megszentelt élet – 2016. április 19., kedd | 14:57

A Szent Orsolya Rend Római Uniójának Magyar Orsolyita Közössége és a rokonság az örök élet reményében tudatják, hogy Knausz Mária OSU nővér életének 102. évében, szerzetesi fogadalmának 78. évében, 2016. április 8-án az örök hazába érkezett.

„Jézusomnak szívén megnyugodni jó”

Mária nővér 1914. augusztus 30-án született Gyirmóton (ma Győr városrésze). Még ebben az évben elvesztette édesapját, aki az I. világháborúban a fronton halt meg. Knausz Máriát özvegy édesanyja és nagyanyja mélyen vallásos szellemben nevelték. Kora ifjúságától kezdve ébredezett benne a szerzetesi hivatás. 1933. augusztus 6-án belépett a soproni Szent Orsolya-zárdába. 1938. január 5-én tette le első szerzetesi fogadalmát, majd 1941-ben örökfogadalmát. Engedelmesen vállalta, pontosan és nagy szeretettel végezte rendi feladatait: akár a konyhai, akár az internátusi szolgálatot, a betegek ápolását, a sekrestyési tevékenységet, a templom díszítését.

A szétszóratás idején Vácott Immaculata nővért ápolta haláláig, majd hazament édesanyjához. Győrben az Áramszolgáltató Vállalatnál, majd a Szolidaritás Háziipari Szövetkezetben dolgozott, Gyirmóton sekrestyés volt, és édesanyját ápolta. Hitvalló, példamutató szerzetesi életet élt a világban is. Nagy örömmel teljesített szolgálatot tíz évig a győri szemináriumban, ahol a munka mellett sokat olvashatott, képezhette magát.

1991-ben ismét megkezdhették szerzetesi életüket a soproni orsolyiták is. Mária nővér az elsők között tért vissza szeretett kolostorába és közösségébe. Hatalmas munkabírással dolgozott, fegyelmezetten, nagy önuralommal, Istenben bízva fogadta az első évek nehézségeit. Legfőbb gondja és öröme a templom díszítése, szépítése, a liturgikus ruhák gondozása volt. Elmélyült imaélete, szeretetteljes figyelme rendtársai számára példaértékű lett. Utolsó éveiben súlyos betegségekkel küzdött, ezeket nagy lelkierővel, Istenre hagyatkozva viselte. Egyet kért az Úrtól: fogadja el áldozatát.

Április 15-én Sopronban, az orsolyita templomban engesztelő szentmiseáldozatot mutattak be Mária nővér lelki üdvéért, majd a temetőben, az orsolyiták kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria