Elhunyt Szabó János érseki tanácsos

Hazai – 2014. augusztus 28., csütörtök | 15:10

Életének 74., áldozópapságának 51. évében augusztus 22-én, Székesfehérváron elhunyt Szabó János érseki tanácsos, nyugalmazott káplán – tudatja az Egri Főegyházmegye honlapja.

Az elhunyt paptestvérért szeptember 1-jén, hétfőn fél 11-kor a miskolc-mindszenti templomban mutatnak be szentmisét, majd a templom kriptájában helyezik nyugalomra a feltámadás reményében.

Szabó János Besenyőtelken született 1941. június 25-én. 1964. június 14-én szentelték pappá. Lelkipásztori szolgálatát Horton kezdte el 1964–65 között káplánként, 1965–68-ig Sajónémetiben, 1968–69-ig Karcagon volt káplán. Ezt követően Jászárokszálláson, majd Jászapátiban működött káplánként. 1974–79 között Egerben volt kisegítő lelkész, majd a miskolci Szent Anna-plébánián káplán. 1980–82-ig az egri Kisboldogasszony-plébánia káplánjaként teljesített szolgálatot, innen a miskolc-mindszenti plébániára került, ahol 2008-as nyugdíjba vonulásáig káplánként működött.

Az 1994-ben érseki tanácsosi címmel kitüntetett Szabó János nyugállományba vonulása után a nyíregyházi papi otthonban lakott.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria