Elindult a Boldogasszony-zarándokvonat Csíksomlyóra

Külhoni – 2015. május 21., csütörtök | 12:35

Május 21-én reggel elindult négynapos útjára a Boldogasszony-zarándokvonat a budapesti Nyugati pályaudvarról Erdélybe, a pünkösdi csíksomlyói búcsúra. A vonaton utazó mintegy nyolcszáz zarándokot Beer Miklós váci megyéspüspök áldotta meg – tájékoztat az MTI.

A tizenöt kocsiból álló zarándokvonat Kolozsváron és Marosvásárhelyen áll meg Erdélyben. A zarándokokat valamennyi állomáshelyen főpapok, lelkipásztorok fogadják, akiknek szavait közvetítik a vonatrádión is. A szervezők tájékoztatása szerint Kolozsváron mások mellett Mile Lajos kolozsvári főkonzul is köszönti majd a vonat utasait.

Május 22-én, pénteken Gyimesbükkön, az ezeréves határnál folytatódik a program, másnap pedig részt vesznek a zarándokok a csíksomlyói búcsún. A szentmise celebránsa és szónoka idén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek lesz. A zarándoklat záróeseménye a pünkösdvasárnap Gyergyószentmiklós főterén bemutatásra kerülő szentmise lesz, melyen Böjte Csaba ferences szerzetes mond szentbeszédet.

A másik zarándokvonat, a Csíksomlyó Expressz ma éjfélkor indul Szombathelyről, majd Budapesten, a Keleti pályaudvaron csatlakozik hozzá péntek hajnalban a Székely Gyors. A két vonat együtt, tizenhat kocsiból álló szerelvényként indul Erdélybe.

A vonatok mellett számos plébániai és más közösség szervez buszos zarándoklatot Csíksomlyóra.

Az első búcsújárást 1567-ben tartották Csíksomlyón, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

Fotó: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria