Elítéli a nemzetpolitikai államtitkárság a marosvásárhelyi katolikus líceum elleni eljárást

Külhoni – 2017. március 18., szombat | 19:03

A nemzetpolitikai államtitkárság elítéli a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) „túlkapásait” és a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum „ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket” – közölte az államtitkárság március 18-án, szombaton az MTI-vel.

A közleményben úgy fogalmaztak: egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, mert egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket.

Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte – tették hozzá. Az államtitkárság egyetért azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus líceum ügye szervesen illeszkedik abba a folyamatba, amely arra irányul, hogy a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozzák.

A közlemény ezek között említi, „a magyarság számára nagy horderejű, máig megoldatlan ügyeket, mint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának kérdését vagy a történelmi egyházakat megillető igen fontos ingatlanok – Székely Mikó Kollégium, a gyulafehérvári Batthyáneum – visszaszolgáltatását”.

„Közismert, hogy a MOGYE szenátusa – élén a rektorral –, az erre vonatkozó törvényes kötelezettség ellenére, immár évek óta nem hajlandó dönteni az egyetem önálló magyar karának létrehozásáról. Ellenük mégsem indult ügyészségi vizsgálat, őket nem zaklatja a DNA. Mindeközben, noha az egykori katolikus leánygimnázium épülete visszakerült az Egyház tulajdonába, mégis folyamatos külső akadályokba ütközik a líceum működése” – írták.

A nemzetpolitikai államtitkárság jelezte: a magyar kormány kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett, szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére is vállalják, hogy kiállnak jogaikért és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.

„Abszurd, hogy a 21. században, az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat, hogy egy keresztény egyház a saját ingatlanában felekezeti iskolát tarthasson fent. Mindez összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével” – hangsúlyozza az államtitkárság.

* * *

Amint arról beszámoltunk, a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert az ügyészség szerint annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA február végén az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet miatt nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.

Hétfőtől péntekig tüntetéssorozatot tartott a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtt a létbizonytalanságba sodort marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szüleinek egy csoportja.

Mindeközben március 18-án szentmisét mutattak be Marosvásárhelyen a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjaiért, pedagógusaiért, igazgatójáért, a szülői közösségért a belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban. Az eseményen részt vett Magyarország csíkszeredai konzulátusának ideiglenes vezetője, Farkas Balázs, a magyar kormány részéről Szilágyi Péter helyettes államtitkár, valamint Péter Ferenc Maros, Borboly Csaba Hargita és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnökök, Vass Levente és Bíró Zsolt parlamenti képviselők, Novák Zoltán Csaba szenátor és Borbély László volt parlamenti képviselő.

Oláh Dénes római katolikus esperes szentbeszédében elmondta, azért gyűltek össze a templomban, hogy imádkozzanak az iskoláért és annak igazgatójáért, azért, ami pillanatnyilag a legfontosabb a közösségnek, de minden egyéb, hasonlóan fontos ügyért.

Annak, aki magyarnak vallja magát, az a legjobb, ha magyarul tanulhat – fogalmazott az esperes, aki arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy bármi kérhető Istentől, ami a javunkra válik. – Ugyanakkor hálaadó ima is ez, mert mindazért, amit az ősök építettek és a közösségre hagytak, azért hálásnak kell lenni.

Az eseményről szóló teljes cikk ITT elérhető.

Forrás: MTI; Maszol.ro

Fotó: Szőcs Csaba/Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria