Élménypedagógiai továbbképzésen vettek részt a Pécsi Egyházmegye hitoktatói

Hazai – 2017. augusztus 22., kedd | 14:00

Haladó bibliai élménypedagógiai továbbképzésen vett részt augusztus 16. és 19. között a Pécsi Egyházmegye tizennyolc hitoktatója. Az egyedülálló foglalkozást az alapképzésen már részt vett pedagógusok kérésére alkották meg.

Hevederből épített akadálypálya, kétméteres létra és székekből kialakított labirintus vette körül a foglalkozás résztvevőit a pécsi Magtár Látogatóközpontban.

„A határok kitágítása, a komfortzóna elhagyása a cél” – indokolta a rendkívüli körülményeket Bányai Sándor, a Kalandok és Álmok vezető trénere, a kurzus egyik vezetője. Most először szervezték meg a haladó bibliai élménypedagógiai továbbképzést, aminek célja az volt, hogy bibliai történeteken keresztül fejlesszék a Szentírás ismeretét és a szociális kompetenciákat.

Az elmúlt tanévben három alkalommal vehettek részt a Pécsi Egyházmegye hitoktatói az egyenként háromnapos képzésen, közülük tizennyolcan vállalkoztak a haladó, ezúttal négynapos tanfolyam elvégzésére. A foglalkozást Bányai Sándor mellett Demjén Izabella és Módi Kinga hitoktatók irányították.

A haladó programhoz a korábbi foglalkozásokon készült összes fényképet átnézték a szervezők, nehogy olyan feladatot mutassanak be, ami a résztvevők némelyikének már ismert. A foglalkozások olyan tapasztalatot adnak, amit más élethelyzetben nem szerezhetnek meg. Az egyik foglalkozáson például, melyen Jézus és Bartimeus történetét idézték fel, a csapattagoknak csak szavakkal irányítva kellett a székekből épített akadálypályán átjuttatni bekötött szemű párjukat. A bibliai történetek egy része alkalmas arra, hogy a foglalkozásokhoz kerettörténetként felhasználják, más tevékenységekben viszont a tapasztalatszerzéssel tudják a résztvevők átélni a Szentírásban megjelenő érzéseket. Az élménypedagógia ennek a belsővé tételében ad eszközt a pedagógusok kezébe.

A kurzust és a részvétel körülményeit a Pécsi Egyházmegye biztosította a hitoktatóknak. Az egyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézmények pedagógusai is rendszeresen vesznek részt élménypedagógiai továbbképzésen, az alsó és felső tagozatos tanárok után novemberben a középiskolai pedagógusok számára lesz elérhető a tanfolyam.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria