Először hagyta el Olaszországot Pio atya szíve

Kitekintő – 2016. szeptember 29., csütörtök | 18:23

Hívek sokasága zarándokolt Bostonban Pio atya szívereklyéjéhez, hogy tiszteletét fejezze ki előtte. Ez az első eset, hogy a relikvia elhagyta Olaszországot.


A bostoni katolikusok sokasága zarándokolt a szent szíve előtt tiszteletét tenni múlt héten. Az ereklyét a San Giovanni Rotondó-i Pio atya-szentély kapucinusai kísérték Bostonba.

A bostoni érsekség egyik híve, Virginia Fierro 14 esztendős korában személyesen is találkozott Pio atyával, amikor Olaszországban élt családjával – idén szeptember 21-én végre alkalma nyílt rá, hogy tiszteletét fejezze ki a szent ereklyéje előtt.

„Beszéltünk is vele. Úgy láttuk őt, amint itt is látható: kitárt karokkal” – mutatott Pio atya kicsit távolabb látható szobra felé. – „Nagyon sokan jöttek, de ő mindenkivel beszélgetett. Gyönyörű nap volt” – mesélt az asszony a bostoni érsekség lapja munkatársának.

Szeptember 21-től 23-ig vándorolt a szent relikviája a bostoni érsekség területén, ahol több plébánián is kihelyezték tiszteletadásra.

A bostoni hívek között az egyik leglelkesebb Dalila Patrizzi volt, aki elsőként tette tiszteletét a Szeplőtelen Fogantatás-templomban. Hogy megelőzze a tömeget, fiával már kora hajnalban leparkolt a templom közelében lévő parkolóban – egész éjjel virrasztottak: filmeket néztek a kocsiban, és imádkoztak, hogy ébren tudjanak maradni.

Amii Stewart, a hajdani popénekes is részt vett a Szent Lénárd-templomban bemutatott éjszakai szentmisén – az énekesnő azért utazott az Egyesült Államokba Olaszországból, jelenlegi hazájából, hogy énekeljen a Szent Kereszt-székesegyházban Pio atya tiszteletére. Amii Stewart Pio atya földi maradványainak 2009-es újratemetésén a Con te partiro (Búcsúzom) című dalt adta elő.

2008-ban, Padre Pio halálának negyvenedik évfordulója alkalmából nyitották fel a sírt, hogy a zarándokok közvetlenül imádkozhassanak a szenthez, valamint hogy meggyőződjenek a holttest állapotáról. Két hónapon át készítették elő a holttestet a bemutatásra; jól konzervált állapotának köszönhetően döntöttek úgy, hogy a hívek megtekinthetik üvegkoporsójában.

Forrás és fotó: Catholic Herald

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria