Erdélyben is gyűjtenek a kárpátaljaiaknak

Külhoni – 2015. március 27., péntek | 16:06

A Gyulafehérvári Egyházmegye templomaiban április 19-én fognak adományokat gyűjteni a kárpátaljai rászorulók megsegítésére. Jakubinyi György érsek levelét, melyben meghirdeti az akciót, április 12-én olvassák fel majd a templomokban – szövegét az egyházmegye honlapja alapján közöljük.


Tisztelendő Testvéreim, Kedves Híveim!

A háború sújtotta Ukrajna magyarok lakta vidékein a mindennapi megélhetés egyre nagyobb gondot jelent. Az elmúlt hetven év eddig legnagyobb válságával kell szembesülniük a kialakult helyzet miatt. A 18 és 60 év közötti férfiak közül bárkit behívhatnak a háborúba, mint ahogy el is vittek már nagyon sokat. A harcokban pedig többen meghaltak vagy megsebesültek.

A gazdasági helyzet kilátástalan, romlik a pénz, a boltokban sok áru hiánycikk. A minimálnyugdíj 27 eurónak felel meg, és 33 eurót ér a minimálbér. Ez azt jelenti, hogy egy nyugdíjasnak kevesebb mint napi egy euróból, egy minimálbérért dolgozónak – aki adott esetben a családját is eltartja – alig több mint napi egy euróból kell megélnie. Eközben az árak az európai szinthez közelítenek, van, amikor naponta több alkalommal növekednek, az alapvető élelmiszerek pedig eltűnőben vannak.

Majnek Antal püspök úr, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye főpásztora a következőképpen írja le a kárpátaljai helyzetet:

„A római katolikus egyház kezdettől, immár egy éve azt hirdeti, hogy a békét akarjuk. Ezért imádkozunk, és most, úgy tűnik, meghallgatásra találtak Istennél a fohászaink. Nem mondanám, hogy reménytelen a helyzetünk, épp ellenkezőleg: erősödik a reménység Kárpátalján. A béketárgyalások azt erősítik az itt élő emberekben, hogy talán vége lesz ennek a szörnyűségnek. Hozzáteszem: ahogy háttérbe szorul a háborús helyzet, úgy válik egyre inkább láthatóvá, mennyi sok szociális probléma van Ukrajnában. Most is élnek itt milliárdosok, akik nem hordozzák a terheket, azok csak a népet sújtják. Szociális reformra van szükség, különben éhínség lesz az országban. Az ukrán kormány már korábban megnehezítette az élelmiszerek, gyógyszerek humanitárius adományként való bejuttatását az országba. Most leginkább anyagi támogatásra volna szükség, amiből itt meg lehet vásárolni a szükséges dolgokat.”

A főegyházmegyei Caritas pénzgyűjtést kezdeményezett a kárpátaljaiak megsegítésére.

Szeretettel kérem Tisztelendő Paptestvéreimet és a kedves Híveket, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék határon túli testvéreinket. A folyó év április 19-ére, vasárnapra tervezett gyűjtésből befolyt összegeket kérjük a Gyulafehérvári Caritas Román Kereskedelmi Banknál megnyitott, RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 számú bankszámlájára befizetni (hivatalos megnevezése: Caritas Alba Iulia, adóhivatali szám: C.F. 4562770), vagy a helyi kirendeltségeknél, munkapontoknál leadni.

Felajánlott adományaikat a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyének fogjuk eljuttatni, amelynek munkatársai ott helyben tudják segíteni a rászorulókat.

A jó Isten fizesse meg mindenkinek áldozatát, a maga kegyelmi gazdagságából.

Gyulafehérvár, 2015. március 20.

Jakubinyi György érsek, örmény apostoli kormányzó

Fotó: Kárpátalja.ma

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria