Erdélyben kirándultak a szentangélás diákok

Hazai – 2016. május 27., péntek | 13:27

A Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium 7. osztályos tanulói a „Határtalanul” program segítségével május elején négy napot tölthettek Erdélyben.

A budapesti diákok útjuk során találkoztak és közös játékokat szerveztek határon túli magyar diákokkal Nagyváradon és Tordán, megcsodálhatták a nagyváradi és a gyulafehérvári székesegyházakat, valamint Torda városát és templomait, ahol Európában először kiáltották ki a vallásszabadságot. Ellátogattak a tordai sóbányába is, ami igazi élményt jelentett a gyerekeknek. Nagyenyeden megtekintették a felújított, Bethlen Gábor által alapított kollégiumot, majd a vártemplomot.

Eljutottak Torockóra is, gyönyörködhettek a Székelykőről és a torockószentgyörgyi várból való magával ragadó kilátásban, és megcsodálhatták a Tordai-hasadék szépségét. A csoport hazafelé tartva Kolozsváron meglátogatta Mátyás király szülőházát és a gótikus Szent Mihály-templomot. 

A Szent Angéla-iskola diákjai számára Erdély szépségei mellett az is felejthetetlen élményt nyújtott, hogy találkozhattak határon túli magyarokkal, képet kaptak életükről és a magyarság helyzetéről.

A diákok visszaemlékezéseiből...

„Számomra nagy élmény volt Erdély, és ha lesz rá lehetőségem, biztosan elmegyek még egyszer.”

„Két magyar iskolába is ellátogattunk, kedves gyerekkel ismerkedtünk meg, és sikerült nekünk is nyitottá válunk feléjük.”

„A Székelykő megmászása közben rengeteg érdekes dolgot láttunk, például a kövek alatt csordogált a patak, körülöttünk hatalmas sziklafalak magasodtak, és gyönyörű volt a kilátás.”

„A Székelykő és a Tordai-hasadék látványakor leginkább a táj szépsége ragadott meg. Éreztem a szabadságot, a boldogságot. Egyszerűen ezt szavakkal nem is lehet kifejezni.”

„Jövőre ugyanitt!”

Forrás és fotó: Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria