Felekezetek közötti bibliafordítás jelent meg olasz nyelven

Ferenc pápa – 2014. szeptember 29., hétfő | 17:59

Ferenc pápa szeptember 29-én fogadta a Bibliatársulatok Világszövetsége képviselőit az Apostoli Palota konzisztóriumi termében. Köszönetet mondott munkájukért: vagyis az új, olasz nyelvű, felekezetek közötti bibliafordításért – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

A találkozóra a vallásközi bibliafordítás olasz nyelvű változatának bemutatása alkalmából került sor, mely a világszövetség és az Ellecidi olasz kiadó együttműködésével jelent meg.

A Szentatya szavai szerint a Biblia interkonfesszionális változata jelentős vállalkozás, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a Szentírással kapcsolatos viták milyen nagy szerepet játszottak a keresztények közötti megosztottságban, főként Nyugaton.

Argentínában korábban már megjelent katolikus–evangélikus közös fordítás, erre hivatkozva a pápa rámutatott: „Nagyon jó volt a szándék, mert ennek a fordításnak a nyelvezete közel áll az emberekhez, így az egyszerű nép számára is hozzáférhető. Amikor a Buenos Aires-i plébániákon népmissziókat tartottunk, ezeket a fordításokat vásároltuk meg a bibliatársulattól. Még árengedményeket is kaptunk, és ezt a Szentírás-változatot terjesztettük, mert ezt könnyebben megértették az emberek.”

A Szentatya örömét fejezte ki azért, hogy most Olaszországban is megtörtént ez a dicséretre méltó erőfeszítés, és megjelenhetett a Szentírás felekezetek közötti fordítása. „Türelmes, figyelmes, hozzáértő, testvéri és főként hittől vezérelt munka eredményéről van szó” – hangsúlyozta.

„Annyira szeretném, ha minden keresztény ember elsajátítaná Jézus Krisztus magasztos tudományát Isten szavának olvasásán keresztül! A szent szöveg táplálja a lelket, és a spirituális élet tiszta és örök forrása mindenki számára. Tegyünk meg minden erőfeszítést annak érdekében, hogy a hívők olvassák Isten igéjét, mert aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust” – fogalmazott Ferenc pápa Szent Jeromos szavait idézve, majd arra buzdított, folytassák a megkezdett utat, hogy minél több ember jobban megérthesse az élő Isten szavát.

Fotó: UnitedBibleSocieties.org

Magyar Kurír