Felújították a pocsaji görögkatolikus templomot

Kishírek – 2014. november 10., hétfő | 11:00

Az új tetőszerkezet elkészültével egyidejűleg kívül-belül teljesen megújult a Hajdú-Bihar megyei Pocsaj nagyközség görögkatolikus temploma, amelyet november 9-én áldottak meg – adja hírül a Görögkatolikus.hu.

 

Az épület felújítása a Darányi Ignác Terv keretében, az Európai Unió és Magyarország kormánya támogatásával, az Imbrex 95 Kft. kivitelezésében zajlott. A pályázati forráson túl több egyéb felújítási munka a Hajdúdorogi Egyházmegye, a Mester Építő Kft., a Nádró Bi-Ver-An Kft., valamint helyi családi vállalkozók, a pocsaji lakosok és az onnan elszármazottak adományaiból valósult meg 2013. november 5. és 2014. május 30. között.

A templom megáldására 2014. november 9-én, a templombúcsú keretében került sor. A szertartást Kruppa Tamás általános helynök végezte, nagyszámú hívő jelenlétében. Zolcsák Miklós pocsaji parókus mellett a környékbeli településekről számos lelkész, áldozópap és parókus vett részt, és a helyi református egyházközség is képviseltette magát Fecske Csaba tiszteletes vezetésével.

Fotó: Görögkatolikus.hu

Magyar Kurír