Felújították a rákóczifalvai katolikus templomot

Hazai – 2017. május 27., szombat | 13:05

Pályázati pénzből, valamint egyházi és önkormányzati támogatásból megszépült a rákóczifalvai Mária neve-plébániatemplom. A munkák során felújították a 19. század végén létesült épület toronysüvegét és tetőszerkezetét.

A templom külső része már régóta felújításra szorult, ugyanis az elmúlt fél évszázadban nem történt komolyabb renoválás – mondta el Kósa Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisváros polgármestere május 25-én az MTI-nek.

A szükséges pénz jelentős részét, tizenkét millió forintot egy olyan vidékfejlesztést szolgáló pályázaton nyerték el, amelyet egyházi, településképet meghatározó ingatlanok felújítására írtak ki. Ehhez az összeghez járult hozzá a Váci Egyházmegye további kilenc, az önkormányzat három, az egyházközség pedig kettő millió forinttal. A felújítás terveit Álmosdi Árpád szolnoki építész készítette.

Ipari alpinisták közreműködésével a toronysisak új vörösréz borítást kapott, a templomtetőn a helyi ácsok a régi azbesztpalákat időt álló, üvegszálasokra cserélték. Ezzel együtt megszüntették a tetőhibákat, és kiépítették az épület villámvédelmét.

Rákóczifalva temploma Schuszter Konstantin váci püspök áldozatkészségéből 1893-ban épült. A plébánia könyvtárának értékes, 15. századi nyomtatványait jelenleg a Váci Egyházmegyei Könyvtárban őrzik.

Forrás: MTI

Fotó: Rákóczifalva Website/Terenyei Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria