Ferenc pápa Assisibe látogat a vallások közti béketalálkozóra

Ferenc pápa – 2016. augusztus 23., kedd | 16:25

A Szentatya szeptember 20-án, kedden részt vesz Assisiben a vallások közti béketalálkozó záró rendezvényén – tájékoztatott a Szentszék Sajtóterme. A Szent Egyed közösség által idén 30. alkalommal szervezett találkozó témája: „Szomjazzuk a békét – Vallások és kultúrák párbeszédben”.

Assisiben rendezik meg szeptember 18. és 20. között azt a béketalálkozót, amelyen a világvallások képviselői, a nemzetközi kulturális és politikai élet szereplői folytatnak párbeszédet, osztoznak egymással a béke iránt való elkötelezettségben. Az évről évre más-más városban megszervezett béketalálkozón a Szent II. János Pál pápa által 1986-ban összehívott assisi találkozó szellemében a világvallások képviselői hitet tesznek amellett, hogy a vallások mindig a békét képviselik. Idén több mint négyszázan gyűlnek össze Szent Ferenc városában, hogy részt vegyenek a békeimádságon és a kerekasztal-beszélgetéseken.

„A ferences család együtt örül a hírnek” – nyilatkozta Mauro Gambetti, az assisi kolostor kusztosa.

„Az a nagy kérdés, van-e értelme a párbeszédnek. Sokak szerint a háború sorsszerűségnek tűnik, azt mondják, hogy a civilizációk harca zajlik, háború van az iszlám és a nyugati világ között, és itt már nem nagyon van mit tenni, fel kell venni a kesztyűt. Mi azonban tudjuk, hogy nem szabad lemondani a béke ideáljáról, a kereszténység mindig, mindenek felett – a háború közepén is – hitte, hogy mindig törekedni kell a békére. Fontos, hogy realisták legyünk. De ne pacifisták, a pacifistáknál nagyratörőbb módon békeszerzőnek kell lennünk” – nyilatkozta korábban a találkozó szellemiségéről a rendezvényt szervező közösség alapítója, Andrea Riccardi egyháztörténész.

A Szent Egyed közösség elnöke, Marco Impagliazzo hangsúlyozta, hogy napjainkban különösen nagy szükség van a találkozásra: „Az emberek, különösen a szegények, a terrorizmus és a világ számos részén dúló háborúk áldozatai nagyon szomjazzák a békét. Az ő hangjuk akarunk lenni. Nemcsak azért megyünk Assisibe, hogy megemlékezzünk arról a nagy imatalálkozóról, amelyet II. János Pál pápa hívott össze, hanem azért is, hogy ünnepi alkalom legyen ez a találkozásra mindazokkal, akik az elmúlt években velünk együtt jártak a béke építésének útján. Nagyon magas egyházi és világi méltóságok gyűlnek össze, hogy mindenkinek elmondják: a vallások nem közömbösek a népek kiáltása iránt, elhatárolják magukat a gyűlölet hirdetőitől, az integráció előmozdításáért munkálkodnak, amely a kulcs ahhoz, hogy megvédjük társadalmainkat az erőszaktól.” 

Forrás és fotó: Avvenire.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria