Ferenc pápa: Az alázat és a rácsodálkozás megnyitja a szívet Jézus előtt

Ferenc pápa – 2015. szeptember 3., csütörtök | 16:15

Ha képesek vagyunk beismerni, hogy bűnösök vagyunk, akkor megnyílunk a Jézussal való találkozás előtt – mondta meg Ferenc pápa szeptember 3-án, Nagy Szent Gergely pápa, egyházdoktor ünnepén a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén – közli a Vatikáni Rádió.

A hit az Úrral való találkozáshoz vezet minket – mondta a pápa a csodálatos halfogás jelenetéről, amelyben Péter újra kiveti hálóját az egész éjszakai hiábavaló halászat után, mert bízik Jézusban. „Először is szeretem azt gondolni, hogy Jézus ideje nagy részét az utcán töltötte az emberek között, és csak késő este vonult vissza imádkozni; találkozott az emberekkel, kereste őket” – fogalmazott a Szentatya. Mi kétféleképpen találkozhatunk az Úrral. Az első mód Péteré, az apostoloké, a népé. Az evangélium ugyanazt a szót használja ezekre az emberekre, a népre, az apostolokra, Péterre: „félelem szállta meg őket” (vö. Lk 5,9), döbbenet fogta el őket. A nép pedig, aki hallgatta Jézust és érezte ezt az ámulatot, így szólt: „De hiszen ő tekintéllyel beszél. Soha ember így nem beszélt őelőtte.” Egy másik csoport, aki találkozott Jézussal, nem hagyta, hogy szívét félelem, ámulat szállja meg, hanem számítgatott. Ők voltak az írástudók: „Hiszen okos ember, igazat szól, de nem a mi érdekeink szerint, nem!” Latolgattak, elhatárolódtak.

A gonosz lelkek is vallották, hogy Jézus Isten Fia, de a törvénytudókhoz és a rossz farizeusokhoz hasonlóan nem volt meg bennük a félelem, a rácsodálkozás képessége. Önteltségük, kevélységük foglyai voltak. Péter elismeri, hogy Jézus a Messiás, de azt is megvallja, hogy ő bűnös ember.

A gonoszok is kimondják Jézusról az igazságot, de saját magukról hallgatnak. Nem tudnak beszélni, mert a gőgjük oly nagy, hogy megakadályozza őket ebben. A törvénytudók így beszélnek: „De hiszen ez intelligens, rátermett rabbi, csodákat művel.” Azt már nem mondják: „Mi gőgösek vagyunk, rátartiak vagyunk, bűnösök vagyunk.” Ha nem vagyunk képesek beismerni bűnösségünket, akkor az eltávolít minket Jézus Krisztus valódi megvallásától. Ebben áll a különbség – magyarázta a pápa.

Ez a képesség, hogy ki tudjuk mondani: bűnösök vagyunk, megnyit minket a Jézus Krisztussal való találkozás döbbenete előtt. Plébániáinkon, a társadalmainkban és a megszentelt személyek között is hányan képesek kimondani, hogy Jézus az Úr? Sokan! De milyen nehéz őszintén kimondani: „Bűnös vagyok.” Könnyebb másokról mondani ugyanezt, igaz? Amikor fecsegünk: ez meg ez, igen… Ebben mindannyian doktorok vagyunk, nem igaz? Ahhoz, hogy eljussunk a Jézussal való igazi találkozáshoz, kettős hitvallásra van szükség: „Te vagy az Isten Fia, és én egy bűnös ember vagyok”, de nem ám elméletben, hanem ezért meg ezért….

Péter aztán elfeledkezik a találkozás feletti félelemről, és megtagadja az Urat. De miután alázatos, hagyja, hogy az Úr találkozzon vele, és amikor tekintetük összeforr, sírva fakad, és bevallja: „Bűnös vagyok.”

Ferenc pápa csütörtök reggeli homíliájában végül így fohászkodott: „Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy találkozzunk Vele, és hagyjuk, hogy Ő keressen minket. Adja meg nekünk e találkozás döbbenetét, mely oly szép. És adja meg nekünk a kegyelmet, hogy életünkben megtegyük ezt a kettős vallomást: »Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, hiszek Benned. És azt is hiszem, hogy bűnös vagyok«.”

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria