Ferenc pápa: Az angyalok megvédenek minket a gonosztól

Ferenc pápa – 2014. szeptember 29., hétfő | 19:00

Szent Mihály, Gábor és Ráfael főangyalok ünnepén, szeptember 29-én, hétfőn a Szent Márta-házban mondott szentbeszédében a gonosz és Isten harcáról szólt Ferenc pápa – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

Az arkangyalok ünnepén az egyház által elénk tárt olvasmányok erős, kemény képekkel élnek – mutatott rá a Szentatya. – Dániel próféta Isten és az Emberfia dicsőségéről szóló elbeszélésében Mihály arkangyal és seregei harcáról olvasunk „a sárkány, az őskígyó ellen, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot, de vereséget szenved”. Az evangéliumban pedig Jézus Nátánáellel folytatott beszélgetését olvashatjuk, amelyben az Úr azt mondja, „látni fogjátok a megnyílt eget, ahogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött”.

Beszédében a pápa hangsúlyozta, hogy a sátán mindig úgy állítja be a dolgokat, mintha azok jók lennének, de valódi célja az, hogy tönkretegye az embert: A sátán mindig megpróbálja tönkretenni az embert  irigységből. Hiszen, ahogy a 8. zsoltárban is olvashatjuk, „[az embert] majdnem isteni lénnyé tetted, dicsőséggel és fönséggel koronáztad” (Zsolt 8,6).

A bukott angyal nem tudta elviselni ezt a magaláztatást, hogy Isten egy alacsonyabb rendű teremtényt nála magasabb rendűvé tett, ezért megpróbálta elpusztítani az embert. Pusztító munkájához a sátán különböző magyarázatokat talál ki, amelyek valójában az ember ellen szólnak, az egész emberiség és Isten ellen – mondta a Szentatya.

A sátán megpróbálja tönkretenni az emberiséget, mindnyájunkat: az elembertelenedés az ő műve, egyszerűen azért, mert gyűlöli az embert, gyűlöli az emberiséget. Angyalok védenek ellene minket és az Istenembert, Jézus Krisztust, aki az emberiség tökéletessége, a legtökéletesebb. Ezért ünnepli az egyház az angyalokat,  hiszen ők azok, akik Isten dicsőségében vannak, és ők védik azt az isteni titkot, hogy az Ige testté lett – magyarázta szentbeszédében a pápa.

A harc mindennapi valóság. Ha nem harcolunk, vesztesek vagyunk. Isten ezt a feladatot elsősorban az angyaloknak adta: harcoljanak és győzzenek. Milyen szép a Jelenések könyve diadalmi éneke, amelyet e harc után olvasunk: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt” (Jel 12,10) – mutatott rá Ferenc pápa, majd arra buzdított, hogy kérjük Szent Mihály, Gábor és Ráfael arkangyalok közbenjárását: harcoljanak értünk és az isteni titokért, hogy az Ige testté lett, meghalt és feltámadt, hiszen ez a mi kincsünk.

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria