Ferenc pápa az ökológiai és teremtésvédelmi enciklikán dolgozik

Ferenc pápa – 2015. március 25., szerda | 15:08

Ferenc pápa ezen a héten kevesebb találkozót, fogadást vállal, mint általában. Szeretne ugyanis intenzívebben foglalkozni pápasága második enciklikájával, melynek témája az ökológia, a teremtésvédelem. A Vatikáni Rádió német szerkesztőségének beszámolója.


Első ízben történik meg, hogy egyházfő enciklikát szentel ennek a kérdésnek. A Vatikáni Rádió Peter Turkson bíborost, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnökét kérdezte a körlevél tartalmáról, a ghánai főpásztor azonban lecsillapította a média érdeklődését: „Egyelőre nem beszélünk tartalmi kérdésekről. A dikasztérium készített egy vázlatot, amelyet az elmúlt év júliusában átadtunk a Szentatyának. Ferenc pápa dolgozik ebből az anyagból, ő dönt a felhasználásáról. Arról sem szeretnék beszélni, hogy mi áll az általunk összeállított anyagban, mert azzal lehetőséget teremtenénk arra, hogy később összehasonlítgatások szülessenek. Ezt már megéltük, amikor XVI. Benedek pápa a Caritas in veritate enciklikát írta. Nem szeretnénk a Szentatyát kitenni ennek” – mondta a bíboros.


Turkson ugyanakkor hangsúlyozta: a szokásosnál nagyobb csapat dolgozott az enciklikához összeállított vázlaton. Az enciklika a világegyházhoz szól, ezért az anyag összeállításához a világ minden részéről hívtak szakértőket. Olyan emberek dolgoztak a csapatban, akik különböző szemszögből látják a világot. Ezt követően teológusokkal tekintették át a vázlatot, és bemutatták a Hittani Kongregációnak is. Átnézték továbbá a pápai ház teológusai.

A Szentatya 2014 végén kapta meg ezen intézmények válaszait, melyeket konstruktív javaslatoknak értékelt.

Ferenc pápa még január 15-én ezt nyilatkozta az enciklikáról: „Most pedig egy egész hetet szánok rá, hogy befejezzem a munkát. Reményeim szerint március végére elkészülök, és átadom a fordítóknak. Ha jól megy a fordítás, és minden rendben lesz, június–júliusban megjelenhet az enciklika. Fontos, hogy az enciklika megjelenése és a párizsi klímakonferencia között maradjon idő. A perui találkozó csalódást okozott nekem. Nem voltak elég bátrak, egy bizonyos ponton megálltak. Reméljük, hogy Párizsban nem torpannak meg.”

2014 decemberében 194 ország több mint 12 ezer szakértője ült tárgyalóasztalhoz Peru fővárosában, Limában az ENSZ-klímacsúcs keretében, hogy a globális felmelegedés elleni küzdelemről tanácskozzon, de kézzelfogható eredmény nélkül ért véget a találkozó. A következő klímakonferencia november végén kezdődik Párizsban.

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír
(té)

Kapcsolódó fotógaléria