Ferenc pápa az új szentszéki nagykövetekhez: A párbeszédet minden nemzedéknek újra meg kell tanulnia

Ferenc pápa – 2017. december 15., péntek | 11:31

A pápa december 14-én délelőtt az Apostoli Palota Kelemen termében fogadta négy kontinens országaiból az új nagyköveteket, akik bemutatták kormányuk megbízólevelét.

A nemzetek, a népek kulturális és vallási hagyományainak sokszínűsége nem oka a konfliktusoknak, ahogy a fenyegetéseknek sem, amelyek a béke ellen irányulnak –  fogalmazott a Szentatya az audiencián, amelyen Jemen, Új-Zéland, Szváziföld, Azerbajdzsán, Csád, Liechtenstein és India nagykövetei voltak jelen.

Az, hogy ennyire különböző országok képviselői voltak jelen, alkalmat adott a pápának arra, hogy beszédében a sokszínűség pozitív és építő szerepéről szóljon.

A nemzetközi közösségnek globális szinten összetett fenyegetésekkel kell szembenéznie a környezeti fenntarthatóság, a társadalmi és humán ökológia terén. Ide tartoznak még a békét és az egyetértést fenyegető jelenségek, amelyek az erőszakos fundamentalista ideológiákból és a regionális konfliktusokból származnak. Fontos azonban látni, hogy az emberi család sokszínűsége önmagában nem oka annak, hogy kihívást jelent a békés együttélés – szögezte le a Szentatya. – Azok az erők, amelyek meg akarják osztani a népeket, nem a különbségekben keresendők, hanem ott, hogy elbukik a kihívásokra adott válasz leghatékonyabb módja, a párbeszéd és a megértés útjainak kialakítása.

A párbeszéd kulcsszerepet tölt be abban, hogy a sokszínűséget hitelesen és kölcsönösen előnyösen éljük meg a globalizált társadalomban. A tiszteletteljes kommunikáció elvezet az együttműködéshez a kiengesztelődés megvalósításában. A szolidaritás a feltétele az igazságosság növekedésének, illetve minden ember méltósága, jogai és törekvései tiszteletben tartásának. A nemzetközi közösség minden intézményének megkülönböztető jegye kell, hogy legyen a párbeszéd és az együttműködés iránti elkötelezettség – figyelmeztetett a pápa, és arra biztatott, hogy országos és helyi szinten is ez jellemezze az intézményeket, amelyek feladata a közjó keresése.

A párbeszéd, a kiengesztelődés és az együttműködés előmozdítása nem önmaguktól megvalósuló folyamatok. A diplomácia művészetét és egy nemzet építésének kitartó munkáját minden nemzedéknek újra meg kell tanulnia. Közös a felelősségünk azért, hogy a fiatalokat ezekre az alapelvekre neveljük, amelyek a társadalmi rendet fenntartják. Eme értékes örökség átadása nemcsak békés és virágzó jövőt biztosít, hanem eleget tesz a nemzedékek közötti igazságosság és az átfogó emberi fejlődés szükségleteinek is, amelyekhez mindenkinek joga van – zárta beszédét Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria