Ferenc pápa beszéde a Nevelésügyi Kongregáció világtalálkozója résztvevőihez

A világtalálkozón részt vettek az egyes püspöki konferenciák nevelésügyi bizottságainak elnökei, a katolikus oktatási és egyetemi intézmények vezetői, valamint az új nemzedékek nevelésében elkötelezett emberek.

November 21-én, szombaton a vatikáni VI. Pál teremben a római pápai oktatási intézmények tanárai és diákjai képviseletében mintegy hétezer résztvevő találkozott Ferenc pápával, aki szabadon válaszolt a feltett kérdésekre.

Arra a kérdésre, hogy mit tesz valóban kereszténnyé egy intézményt, a pápa így válaszolt: nevelni annyit jelent, mint bevezetni az igazság teljességébe. Nem lehet beszélni katolikus nevelésről anélkül, hogy ne szólnánk az emberségről, mert a katolikus identitás lényegében maga az emberré lett Isten. Először a magatartást meghatározó alapvető emberi értékekre kell nevelni, aztán lehet csak a keresztény magot elvetni. Tehát először az emberi érték, aztán jön a hit. Az iskolában nincs helye a prozelitizmusnak, azaz nincs áttérítés. Az emberi értékekre nyitás a teljességre irányul. Ehhez pedig szükség van a transzcendenciára. Ma éppen az a képesség hiányzik a nevelésben, ami önmagunk meghaladását jelenti. A mai nevelési válságot az adja, hogy elzárkóznak a transzcendencia elől, pedig a keresztény nevelés éppen arra készíti elő a szívet, hogy ott az Úr megnyilatkozzon a maga emberi teljességén keresztül.

A család, az iskola és a társadalmi intézmények közötti kapcsolat megszakadása kérdése kapcsán a Szentatya a nevelés szelektív és elitista irányultságára mutatott rá. Úgy fogalmazott, egy bizonyos szint felett gyermekek, fiatalok, sőt egész népek kizáródnak az oktatásból, mely így nemhogy egymáshoz közelítené az embereket és népeket, még inkább elválasztja őket egymástól. Megszűnt a szövetség a család és az iskola, valamint a család és az állam között. Az állam kihasználja ezt a törést. A rosszul fizetett dolgozók között ott vannak a tanárok és nevelők. Az államnak az az érdeke, hogy saját ideológiáját helyezze előtérbe. Emiatt kell nekünk új utakat keresni, például Don Bosco nyomán, aki Észak-Olaszországban a szabadkőművesség durva világában megteremtette az úgynevezett szükségnevelést. Ez a nevelés informális útja, a formális nevelés ugyanis a pozitivizmus eredménye, mely a világ intellektuális, technikai dimenzióját erősíti. Szakítani kell ezzel a sémával és helyette a művészet és a sport tapasztalatára kell építeni, melyek megnyitják a horizontot. Ezt segíti az emberfő, a szív és a kéz hármas nyelvezete, mely összehangolva és a másikra figyelve, befogadóvá tesz és nem pedig kizáróvá.

Ferenc pápa intett a merevség veszélyére is, mely nem engedi meg, hogy a nevelés tényleg humanizáljon, és ha ez hiányzik, akkor Krisztus nem tud belépni az ember világába, mert hiányzik hozzá az alap. A nevelés mindig kockázattal is jár, mint a kisgyermekek járni tanulása: miközben egyik lábukat szilárdan megvetik, a másikkal előrelendülnek, de el is csúszhatnak, el is eshetnek. Nem baj, fölkelnek és tovább próbálkoznak.

A vezető állásúaknak kapcsolatot kell tartaniuk a szegényekkel a periférián, hogy bevezessék őket a központokba – figyelmeztetett a Szentatya, majd utalt a cigányokkal való találkozójára, és hivatkozott közösségük azon tagjára, aki a szlovák parlament tagja lett. Végül pedig az irgalmasság műveinek fontosságára hívta fel a nevelésügyi világtalálkozó résztvevőinek figyelmét.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír