Ferenc pápa Elefántcsontpart püspökeivel találkozott

Ferenc pápa – 2014. szeptember 19., péntek | 12:41

Ferenc pápa szeptember 18-án délelőtt fogadta Elefántcsontpart ad limina látogatásukat végző főpásztorait. Átnyújtotta nekik franciául megírt beszédét, melynek összefoglalását a Vatikáni Rádió nyomán közöljük.

A Szentatya mindenekelőtt kiemelte: az ad limina látogatás az apostolfejedelmek sírjánál azt célozza, hogy szorosabbra fűzzék a testvéri kapcsolatot, a szeretetközösséget Péter utódával. Ahogy a pápa Evangelii Gaudium (101) kezdetű buzdításában is írta: „Ne engedjük elrabolni tőlünk a testvéri szeretet eszményét.”

Ferenc pápa továbbá arra buzdította az afrikai főpásztorokat, hogy teljes erejükkel igyekezzenek elősegíteni a nemzeti kiengesztelődést, személyesen ne avatkozzanak politikai vitákba, de őrizzék meg a jó viszonyt országuk kormányával. A helyi egyház szerepe döntő lehet az elefántcsontparti társadalom kiengesztelődésében.

Ezt követően a Szentatya gyakorlati irányelveket adott a püspököknek, papoknak, szerzeteseknek és a lelkipásztorkodásban elkötelezetteknek az evangelizáláshoz. „A papok igazi testvériségre törekedjenek, meghaladva az etnikai ellentéteket” – mondta, és különösen is kiemelte a férfi és nő szerzetesek, valamint a különböző közösségek és mozgalmak áldásos szerepét, továbbá az elkötelezett világiak, katekéták apostoli munkáját, főleg a családpasztorációban. Elismerését fejezte ki a helyi egyház evangelizáló munkájáért, a meghalt és feltámadt Krisztus örömhírének lelkes hirdetéséért.

Magyar Kurír