Ferenc pápa: Engedjük, hogy Jézussal együtt mi is megrendüljünk!

Ferenc pápa – 2016. augusztus 24., szerda | 13:40

A Szentatya augusztus 24-én kivételes módon nem tartott katekézist a szerdai általános kihallgatás keretében, hanem az olaszországi földrengés áldozataiért imádkozott.

Ferenc pápa beszédét az alábbiakban közöljük.

Elkészítettem a mai katekézist, mint az irgalmasság szentévének összes szerdáján, mégpedig Jézus közelségének témájáról. De a hír hallatán, hogy a földrengés sújtotta Közép-Olaszországot, teljes térségeket pusztított el, halottakat és sebesülteket hagyva maga után, muszáj kifejeznem mély fájdalmamat és közelségemet az összes ember felé, akik a földmozgások sújtotta helyeken élnek, és mindazok felé, akik elveszítették szeretteiket és akiket még félelem és rettegés tölt el. Nagyon megrendített, amikor azt hallottam Amatrice polgármesterétől, hogy „a település nincs többé”, és amikor megtudtam, hogy a halottak között gyermekek is vannak. Ezért szeretném biztosítani imámról azokat az embereket, akik Accumoliban, Amatricében vagy máshol laknak a Rieti, az Ascoli Picenói és más egyházmegyékben, Lazio, Umbria és Marche tartományokban, és szeretném azt üzenni nekik, hogy biztosak lehetnek az egész egyház simogató és ölelő szeretetében, amely szeretne anyai keblére ölelni benneteket, és a mi ölelésünkről is biztosítalak titeket, akik itt vagyunk a téren.

Köszönetet mondok az önkénteseknek és a polgári védelem munkatársainak, akik segítségére siettek az embereknek, és kérlek titeket, csatlakozzatok hozzám imádságban, hogy az Úr Jézus, aki mindig megrendült az emberi szenvedés láttán, vigasztalja meg ezeknek az embereknek a fájdalmas szívét, és adja meg nekik a békét a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására. Engedjük, hogy Jézussal együtt mi is megrendüljünk!

A mostani katekézist tehát áttesszük a következő szerdára, és kérlek titeket, imádkozzátok el velem ezekért a testvéreinkért a rózsafüzér egy részét.

Fordította: Tőzsér Endre

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria