Parolin bíboros: a pápa Koreában egész Ázsiához szól

Nézőpont – 2014. augusztus 13., szerda | 12:59

A Vatikáni Televíziós Központ interjút készített Pietro Parolin vatikáni államtitkárral Ferenc pápa most kezdődő koreai látogatásáról, amelynek egyik fő mozzanata az ázsiai ifjúsággal való találkozó lesz – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

Parolin bíboros rámutatott az utazás három alapvető tényezőjére: az első, hogy Ferenc pápa először utazik Távol-Keletre, abba a térségbe, amely egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a világ politikai és gazdasági életében. Másodszor a pápa az egész kontinenshez szól, nem pusztán Koreához, éppen az ázsiai ifjúsági találkozó alkalmából, amelyet Koreában tartanak, és amelyre a szomszédos országok fiataljainak képviselői is eljönnek. A harmadik tényező a jövőre vonatkozik: az ifjúság a jövőt képviseli, tehát a pápa a földrész jövőjéhez intézi szavait.

A Szentatya azt az üzenetet kívánja elvinni az ázsiai fiataloknak, hogy legyenek az egyházi élet főszereplői. Legyenek aktívan jelen, vegyenek részt életében, együttműködve és közös felelősséget vállalva. Az Egyháznak szüksége van a fiatalokra – erre emlékeztetett bennünket Szent II. János Pál, és ezt hangoztatja Ferenc pápa is. Legyenek tehát főszereplők az Egyházban és küldetésében is. A fiatalok legyenek társaik evangelizálói. Ne hagyják, hogy elvakítsák őket a társadalom tovatűnő értékei, hanem Jézusban találják meg az igazi választ kérdéseikre és nyugtalanságaikra.

A 124 koreai vértanú boldoggá avatásáról szólva Parolin bíboros elmondta: hangsúlyoznunk kell, hogy csak egyikük volt pap, a többiek mind világi hívek, akik a legkülönfélébb foglalkozást űzték, a legegyszerűbb munkástól egészen a professzorig, a legmagasabb társadalmi rétegig mindenkit megtalálhatunk közöttük. Ez a koreai helyi egyház egyik sajátossága: az a tény, hogy a világi hívek tanúságtételéből és elkötelezettségéből született.

Alapvető üzenet: a világi hívek megőrizték és átadták a hitet. Az Egyházban mindenki arra kapott meghívást, hogy együttműködjön a misszióban, és hirdesse az evangéliumot. Mindnyájan meghívást kaptunk az életszentségre, amely különböző módokon nyilvánulhat meg.

A Szentatya találkozik majd az idén áprilisban történt kompkatasztrófa túlélőivel és az áldozatok hozzátartozóival. A drámai esemény nagy gyászba borította az országot, sok fájdalmat okozott, és éles vitát váltott ki a koreai társadalomban. Ferenc pápa meg akarja mutatni, hogyan lehet enyhíteni ezt a fájdalmat, hogyan lehet gyógyítani a sebeket: közel kell állni ezekhez az emberekhez. Ez a közelség Jézus közelsége, az Egyház közelsége a szenvedőkhöz.

Parolin bíboros végül a pápai látogatást lezáró szentmiséről szólt, amely a békét és a kiengesztelődést kívánja elősegíteni Koreában, amely a püspökök szerint „a hidegháború legutolsó áldozata”. A Szentszék mindig is határozottan elkötelezte magát a félsziget feszültségeinek feloldásában. A pápa utazása remélhetőleg segít ebben az értelemben is: vagyis folytatódik a szolidaritás a szükséget szenvedőkkel. A lehetőségekhez képest elő kell segíteni a kommunikáció és a párbeszéd alkalmainak megteremtését.

Ferenc pápa is számtalanszor leszögezte, hogy csak a kommunikáció és a párbeszéd révén lehet megoldani a még fennálló problémákat. Ha minden fél részéről jóakarat tapasztalható, akkor mindig meg lehet találni a megfelelő csatornákat a párbeszédhez – mondta a Vatikáni Televíziós Központnak adott interjújában Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria