Ferenc pápa köszöntötte a fiatalokat a krakkói érsekség erkélyéről

Ferenc pápa – 2016. július 28., csütörtök | 13:24

Július 27-én este a Szentatya a krakkói érsekségen vacsorázott, majd negyed tíz körül az épület erkélyéről üdvözölte a köszöntésére összegyűlt fiatalokat.

A pápa megemlékezett egy július 2-án rákban meghalt 22 éves önkéntes fiúról, felolvasva rövid élettörténetét.

Kiderült, a fiú sokat dolgozott a mostani világtalálkozó előkészítésében, szeretett volna találkozni a pápával, de az Úr magához szólította.

Valaki közületek azt mondhatja: „Ez a pápa elrontja az esténket…” De hozzá kell szoknunk, hogy vannak jó és rossz dolgok. Ilyen az élet, kedves fiatalok. És egy dologban nem kételkedhetünk: ez a fiú, a mi barátunk annyit dolgozott e világtalálkozóért, most az Égben van Jézussal, és lenéz ránk. Ez kegyelem. Egy tapsot társunknak! Egyszer majd találkozunk vele… Ilyen az élet: ma itt vagyunk, holnap ott leszünk. A fontos az, hogy jó utat válasszunk, ahogy ő is tette – mondta Ferenc pápa a fiataloknak. – Most búcsúzom. Holnap találkozunk. Mondjunk el egy Üdvözlégyet, ki-ki a saját nyelvén, és áldásomat adom… [Ima, áldás] Jó éjszakát! Imádkozzatok értem!

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria