Ferenc pápa: Merészen hirdessük Krisztust a nagyvárosokban! – VIDEÓVAL

Ferenc pápa – 2014. november 28., péntek | 10:51

A Szentatya november 27-én beszédet intézett a nagyvárosi pasztorációval foglalkozó nemzetközi kongresszus résztvevőihez.

November 24-én, Barcelonában vette kezdetét a nemzetközi tanácskozás második és egyben utolsó része. Az első találkozót május 20. és 22. között tartották, ekkor a szociológia, a pasztoráció és a teológia szakértői voltak jelen. A mostani kongresszuson öt kontinens nagyvárosainak bíborosai, érsekei gyűltek össze. November 25-én a barcelonai Szent Család-bazilika, Antoni Gaudí nagyszabású alkotása adott otthont az összejövetelt lezáró eseménynek.

November 27-én, csütörtökön a kongresszuson részt vett huszonöt bíborost és érseket magánkihallgatáson fogadta Ferenc pápa a Vatikánban.

A Szentatya három pontban foglalta össze gondolatait: meg kell változtatni a pasztorációs mentalitást, párbeszédet kell folytatni a multikulturalitással, és segítséget kell nyújtani a szegényeknek. Két fontos javaslatot tett a nagyvárosok főpásztorainak: az egyháznak ki kell lépnie önmagából, és elő kell segítenie az emberek és Isten találkozását; illetve az egyház legyen olyan, mint az irgalmas szamaritánus, legyen jelen a szükséges pillanatban.

A pasztorációs mentalitás megváltoztatása kapcsán Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy az egyház ma már nem a kereszténység korában él. Nem az egyház az egyedüli, aki kultúrát teremt, nem is az első és nem is az, akit a legtöbben meghallgatnak. Ezért szükség van arra, hogy megváltoztassuk a lelkipásztori mentalitást. Ne relativista pasztorációt folytassunk, amely csak azért van, hogy része legyen a kulturális kínálatnak, és elveszti az evangéliumi horizontot, magára hagyja az embert. Ezt nem lehet ugyanis pasztorációnak nevezni – nyomatékosította a pápa. – „Bátran vállalni kell az evangelizáló pasztorációt, amely merész és nem fél, mert a városban élők ezt várják tőlünk. Sokszor hallom, hogy azt mondják, szégyellnek kiállni, megjelenni. Azon kell munkálkodnunk, hogy szégyenkezés vagy visszahúzódás nélkül hirdessük Jézus Krisztust” – figyelmeztetett a pápa.

A multikulturalitással folytatott párbeszéd kapcsán Ferenc pápa rámutatott, hogy relativizmustól mentes pasztorális párbeszédet kell folytatni, amely nem egyezkedik saját keresztény identitását illetően, hanem a másik szívéhez akar eljutni: azokhoz, akik mások, és számukra kell elvetni az evangélium magvait. Kontemplatív hozzáállásra van szükség: miközben nem utasítjuk el a különböző tudományos kutatások eredményeit az urbanizáció jelenségéről, igyekszünk felfedezni a kultúrák alapját, amelyek mélyen nyitottak Istenre, és szomjaznak rá.

A népi vallásosságra utalva a pápa hangsúlyozta: Isten a városban lakik. Oda kell menni, és ott kell keresni Őt, megállva ott, ahol működik. A különböző népek vallásosságában fel kell fedezni a hiteles vallásos réteget, amely sok esetben keresztény és katolikus. A latin-amerikai és karibi egyház néhány évtized óta tudatára ébredt ennek a vallási erőnek, amely elsősorban a szegény többségtől származik. Isten továbbra is szól hozzánk, ahogy mindig is tette, a szegényeken keresztül. A nagyvárosokban ma számos bevándorló és szegény él. Kettős kihívással állunk szemben: egyrészt, hogy vendégszeretőek legyünk a szegények és a bevándorlók iránt, másrészt, hogy értékeljük a hitüket. Hitükben hatalmas erő rejlik a városok evangelizálására. Az egyház nem hagyhatja figyelmen kívül a városban élő szegények kiáltását, és nem csatlakozhat az igazságtalan és alávaló rendszerekhez, amelyek láthatatlanná akarják tenni ezeket az embereket.

Ferenc pápa két javaslatot tett a nagyvárosi pasztorációról szóló kongresszus főpásztorainak. Az egyik az volt, hogy az egyház lépjen ki önmagából, és segítse elő a találkozást Jézussal. A pasztoráció cselekvés és jelenlét, gesztusok összessége. Valódi egyházi átalakulásra van szükség, mentalitásváltásra. Nem fogadni kell, hanem kilépni; nem várni, hogy jöjjenek hozzánk az emberek, hanem megkeresni őket. Hozzáférhetővé kell tenni a keresztség szentségét. Nyitva kell tartani a templomokat. A titkárságoknak a dolgozó emberekhez igazodó nyitva tartással kell működniük. A hitoktatásnak tartalmában és időpontjában alkalmazkodnia kell a városi élethez. Meg kell hozni a szükséges változtatásokat a különböző katekézisek terén, a pedagógiai módszerekben, hogy jobban érhetővé váljon a tartalom, és egyben megtanuljuk felkelteni hallgatóinkban a kíváncsiságot és az érdeklődést Jézus Krisztus iránt, hogy csatlakozzanak Hozzá, és kövessék Őt. Meg kell tanulnunk felébreszteni a hitet! – buzdított a Szentatya.

A pápa másik javaslata az volt, hogy az egyház legyen olyan, mint az irgalmas szamaritánus, és legyen jelen a szükséges pillanatban. A változások a tanúságtétel jegyében jöjjenek létre. Az egyház ugyanis a tanúságtételen keresztül veti el a mustármagokat, és ezt a kultúrák szívében, a városokban teszi. Az irgalmasság és a gyengédség konkrét tanúságtétele – amikor igyekszik jelen lenni az élet és a szegénység perifériáin – közvetlenül hat a társadalmi gondolkodásra, irányt és értelmet ad a városi életnek.

Keresztényként hozzájárulunk a város építéséhez az igazságban, a szolidaritásban és a békében. A szociális pasztorációval a Caritas és más szervezetek által jelentős munkát végezhetünk a szegények érdekében, jelenvalóvá tehetjük Isten országát. Dolgozzunk együtt azokkal, akik már nagyon hatékonyan tevékenykednek a legszegényebbekért. Ez teret nyújt az ökumenikus karitatív pasztoráció számára, amely során más egyházakkal és vallási közösségekkel együtt elkötelezzük magunkat legszegényebb testvéreinkért. Mindebben nagyon fontos, hogy főszerepet kapjanak a világi hívők és maguk a szegények – zárta a nagyvárosi pasztorációról tartott nemzetközi kongresszus résztvevőihez intézett beszédét Ferenc pápa.

Szöveg és fotó: Vatikáni Rádió

Videó: RomeReports

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria