Ferenc pápa novemberben Firenzébe látogat

Ferenc pápa – 2015. október 7., szerda | 12:05

A Olasz Püspöki Konferencia (CEI) november 9. és 13. között Firenzében tartja összejövetelét; ebből az alkalomból Ferenc pápa november 10-én, kedden ellátogat a „liliomos városba”.

A Szentatya részt vesz a 226 olaszországi katolikus egyházmegye püspökeinek találkozóján, hiszen a pápa egyúttal az olasz püspökök prímása is. Az olasz egyházmegyerendszer reformját Ferenc pápa már rögtön megválasztása után, 2013 májusában jelezte, amikor első alkalommal találkozott a püspöki konferencia tagjaival.

Firenze városa és az egyházmegye is készülődik a pápalátogatásra. A város plébániáin tartott gyűjtés összegéből egy két és fél méteres feszületet készíttettek Ferenc pápa látogatása alkalmából: a fém corpus fakereszten nyugszik. A feszületet a város központjában álló Szent Lőrinc-bazilika (San Lorenzo) Szent Anna-kápolnájában állították ki a látogatás napjáig. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy elkészíthettük ezt az ajándékot a Szentatyának – mondta Marco Viola, a bazilika plébánosa –, és egyúttal a kívánsága és jele templomunk egyik tagja megtérésének, aki névtelenségben kíván maradni. Nagyon fontos viszont, hogy a feszület költségét a város katolikus hívei adományozták ebből a célból.”

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria