Ferenc pápa részt vett a jezsuiták 36. általános rendgyűlésén

Ferenc pápa – 2016. október 24., hétfő | 20:01

Ferenc pápa október 24-én, hétfőn délelőtt látogatást tett a Jézus Társasága római központi kúriáján, ahol október 2-a óta folyik a rend 36. kongregációs gyűlése.

Arturo Sosa másfél hete megválasztott új generális ezekkel a szavakkal fogadta: „Kedves Ferenc pápa, a Jézus Társasága 36. általános rendgyűlése nevében köszöntöm, Isten hozta ebben az aulában, köszönjük, hogy eljött hozzánk. Ez a találkozás a rendgyűlés nagyon jelentős pontján történik. Éppen abba a munkába merültünk bele, hogy megkülönböztessük a társaság egészének a javaslatait.”

Ferenc pápa nem vesz részt az általános rendgyűlésen, de a hozzájuk intézett beszédében a jezsuita rend hagyományára, rendalkotmányára, a pápák jezsuitákhoz intézett beszédeire, valamint a ma időszerű missziójuk alapvető szempontjaira emlékeztette őket. Spanyol nyelvű beszéde után Ferenc pápa válaszolt a hozzá intézett kérdésekre, majd az ebédet a kúrián egykori rendtársai körében fogyasztotta el.

Ferenc pápa beszéde kezdetén rögtön elődei szavait elevenítette fel, akik hasonló alkalmakkor szóltak a jezsuitákhoz. VI. Pál, II. János Pál és XVI. Benedek szinte hasonló szavakkal kérték: „Előre, járjatok együtt, szabadon, engedelmesen, Krisztus szeretetében egyesülve, az Úr nagyobb dicsőségére!” Menjetek együtt – fűzte hozzá Ferenc pápa – a perifériákra, ahová mások nem jutnak el! Szent Ignác maga mondta: a jezsuita bárhol éljen a világban, mindenütt otthon van. A rendet irányító lélek nem törődik a társaság dolgainak az állapotával, mert folyamatosan alakulóban van, kivéve a lényegeset és szükségeset.

A társaság létmódja a Jézus felé haladás. Ugyanakkor Ignác számára ez az együtt járás nem egy puszta vándorlás, hanem annak minőségi nyeresége az előrehaladás, amit az első társak a „hasznára válni, előnyére lenni” kifejezéssel jelöltek meg. Ez a „hasznára válás” nem egyéni, hanem közösségi mozzanat, és valójában benne van mindenben. Egyszerre munkálja a saját üdvösséget és szolgálja mások lelkének javát. Ezért igaz különösképpen a jezsuita számára a „nemcsak..., hanem ... is” jelszó: szemlélődés és cselekvés, karizma és intézmény, közösség és küldetés. Ez a „hasznára válás” továbbá nem elit jellegű, hanem az egész világra szóló egyetemes szolgálat, amelyhez felhasználhat mindent, kivéve azt, ami útjában áll Isten irgalmának. Ferenc pápa kiemelte a jezsuita lelkiség „motorját”, amit az ignáci „magis” fogalma fejez ki: a több, jobb és nagyobb, ami lelkesít, örömet és apostoli lendületet ad.

Ferenc pápa azt kérte a jezsuitáktól, hogy kérjék állhatatosan a vigasztalás lelkét, amelyet a pápa első két enciklikájában hangsúlyozottan is megemlített. A társaság feladata ugyanis, hogy elvigye a vigasztalás lelkét Isten népének, hogy az örömöt tudják kínálni Isten nevében. Az öröm és a vigasztalás szolgálata az imádságban gyökerezik – fejtette ki a pápa.

Ferenc pápa arra kérte a rendgyűlés tagjait, engedjék meg, hogy a kereszten függő Úr megérintse őket, vagyis legyenek érzékenyek szenvedő embertársaik iránt. Utalt Arrupe generális atya szavára, aki szerint „ahol szenvedés van, ott van a Jézus Társasága”.

Végül Ferenc pápa a jezsuita rend 36. rendgyűléséhez intézett beszédében arra kérte a résztvevőket, hogy jó lélekkel tegyék a jót, és törekedjenek együttérezni az egyházzal. Nem elég önmagában véve a jót tenni, hanem az Úrban végzett imádság és megkülönböztetés után, az egyházban és az egyházat érezve kell azt megtenni.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria