Ferenc pápa a római egyházmegye szerzeteseihez: Isten öröme és ajándéka legyetek

„A szemlélődő szerzetes Istenben rejtőzik el, de nem a világ elől. Inkább él a gyóntatórács teológiájával, mint a mobiltelefonéval” – utalt a pápa árnyalatnyi iróniával egy szerzetes nővérre, aki elhagyta a kolostort az aktív élet kedvéért. „A hírek bejöhetnek a kolostorba?” – kérdezték tőle, mire a pápa válaszolt: „Be kell, hogy jöjjenek! De a pletykálás maradjon csak kinn!” Hozzátette: „Szükséges tudni, mi történik a világban: háborúk, betegségek, szenvedés… Legyen mindig időtök arra, hogy meghallgassátok az embereket. Néhány kolostornak van üzenetrögzítője, amire az emberek elmondják a bajukat, és imádságot kérnek…”

„Az elrejtőzés és a láthatóság” dilemmájára a pápa nem annyira a mérlegelő kiegyensúlyozottságot ajánlotta, hanem a kétféle hivatás feszültségének elfogadását: „A ti hivatásotok nem az elrejtőzés, sokkal inkább csatatér, ahol Isten szíve ajtaján kopogtattok az emberekért…” „Ebből a feszültségből oly sok kegyelem származik. Vannak szerzetesházak, ahol egy-egy órát a szegények fogadására és ellátására szentelnek, ez nem megy az elrejtőzés rovására. Ételt adni, sőt egy-egy mosolyt adni, ez szolgálat. A szerzetes nővérek mosolya megnyitja a szíveket, inkább jóllakat, mint egy falat kenyér.”

Ferenc pápa egy másik kérdésre válaszolva a szerzetesnői hivatás „jegyesi dimenziójára” is utalt. A Szentatya szerint a nővérek szeretete „Jézus iránt hasonlítható a házasság vonásaihoz, ahogy a házasok szíve állhatatos, hűséges és egységet ápol. A szerzetes nővér Krisztus és a Szűzanya ikonja. Ne feledjük, az egyház is nőnemű, anyai vonást hordoz. Az egyház-anyának és Isten anyjának szeretetét tükrözi vissza az Istennek szentelt élet szeretete.”

„A szeretet konkrét tettekben valósul meg, nem jár a felhőkben. Konkrét, mint a nyolc boldogság, mely az »egyház első enciklikája«, konkrét, mint Máté evangéliumának 25. fejezetében az ítélet alapja. A szerzetes nővér szeretetének minőségét éppen annak konkrét jellege adja meg.”

Ferenc pápa jól ismeri a szerzetesi életet, tudja, hogy a kolostorokban az irigység, a féltékenység és a kritika is megbújhat. Vetélkedés indulhat meg az egyházmegye és a szerzetesség között, sőt versengés támadhat a különféle rendek között. Arra emlékeztetett, hogy ő mindkét egyházi világhoz tartozik, püspök és szerzetes egyszerre, ezért megérti mindkét felet. Utalt egy régi egyházi dokumentumra, a Mutuae relationesra, amely a szerzetesek és a püspök kapcsolatát tárgyalja, és ami már 1994-ben szinódus elé került, de mindeddig hiába. A különféle karizmák, a püspök, a pap, a szerzetes karizmái között nem egyszerű dolog egységet teremteni. Mindenki hajlik egy kicsit saját maga felé, ez emberi dolog, de bűn is meghúzódik mögötte. A közös célért kell dolgozni – figyelmeztetett a Szentatya, a püspök ne „Jolly Jokerként”, egyfajta mindenesként használja a szerzeteseket, ők pedig ne úgy tekintsenek a püspökre, mint egy munkaadó vállalkozóra.

Az ünneplés témáját érintve Ferenc pápa emlékeztetett, hogy „manapság jobbára megfeledkezünk róla, holott már Mózes negyedik könyve eligazít bennünket erről: vigyük az Úr elé a zsengéinket, adjunk hálát a jóságáért, aztán hazatérve rendezzünk ünnepet, melynek alkalmával osszuk meg egymással a javainkat a család és a baráti közösség tagjaival”. Az ünnep az élet teológiai kategóriája, vagyis az ünnep Istenre is tartozik. De az ünnephez nem kell zajongás, nagy felhajtás, ellenben része az imádság, a hálaadás.

Az engedelmesség kérdését Krisztus életével állította párhuzamba a pápa. Az engedelmesség titok, misztérium és termékeny, valójában Jézus útjának ikonja, aki engedelmességből testesült meg, s engedelmes maradt egészen a kereszthalálig. A megszentelt élet hordozhatja a prófétálás adományát, igaz, szükség van egy bölcs lelkivezetőre, aki szükség esetén segít a megkülönböztetésben. Ez a lelkivezetői karizma a világiaké is lehet, nem kell hozzá szükségképpen papnak lenni. Végül Ferenc pápa arra is felhívta a figyelmet, hogy az Istennek szentelt élet nyolcvan százalékban nők hivatása. Vezetői szerepvállalásukat az egyházban többször próbálták értelmezni. „Nagy dolog – nyomatékosította Ferenc pápa –, hogy a nőket  előtérbe helyezzék az egyházban, például a dikasztériumok élére állítva őket. Ez a dolog így azonban csak merő funkcionalizmus lenne. Ennél fontosabb olyan formát találni számukra, amelyben kifejeződhet és szabadon kibontakozhat női géniuszuk. Amikor a férfiak a nőkkel együtt hoznak döntést, akkor egészen más eredményre jutnak, mint amikor csak maguk közt tanácskoznak.” Végül Ferenc pápa személyesen köszöntött egy 97 éves nővért, megköszönte neki csillogó szemét és mosolyát, mellyel egyszerre fordult felé, mint egy anya és mint egy nagymama.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió; News.va

Magyar Kurír