Ferenc pápa a Sant’Egidio alapításának ötvenedik évfordulóján: A keresztény ember mindenki testvére

Ferenc pápa – 2018. március 17., szombat | 12:45

Március 11-én, vasárnap délután a Szentatya a Santa Maria in Trastevere-bazilikába látogatott a Sant’Egidio közösség alapításának ötvenedik évfordulóját ünnepelve.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A világ minden tájáról érkezett Sant’Egidio közösségek nem az elmúlt ötven év „sikereit” ünnepelték, hanem előre tekintettek, azt fürkészték, melyek korunk nyitott kérdései, amelyeket az élet, a történelem felvet – ahogyan eddig is minden nagy álom egy-egy személyes találkozásból született meg.

A bazilika előtti teret megtöltötte a közösség nagy népe: szegények és jómódban élők, idősek és fiatalok, gyerekek, betegek, fogyatékkal élők, a humanitárius folyosókon keresztül érkezett menekültek... Zuhogó esőben érkezett a pápa, a templom előterében Marco Impagliazzo, a Sant’Egidio elnöke fogadta: „Milyen szomorú az az Egyház, ahol a szegények kliensek, nem pedig testvérek” – fogalmazott, és kijelentette: „Mi Önnel együtt egy olyan Egyházról álmodunk, amely egy nagy nép, amelynek mindenki a tagja, amelyből senki nincs kizárva, hogy Isten irgalmassága megérintse minden ember szívét.” Ferenc pápa az előtérből üdvözölte ezt a „népet”, és megköszönte a Sant’Egidio nagylelkűségét, azt, hogy nyitott a szívük mindenkire, megkülönböztetés nélkül.

A Szentatya az előtéren áthaladva üdvözölte az embereket, igyekezett minél több kezet megfogni, minél több tekintetet viszonozni. Különleges pillanat volt, amikor megállt egy látássérült nő előtt, aki felállt, megölelte és lassan, hosszan simogatta az arcát, a pápának, akit – mint mondta – nagyon szeret, de eddig nem tudta elképzelni, milyen lehet. A körülötte állók számára megállt az idő: hiába a tömeg, Ferenc pápa figyelme hosszan, 2-3 percig időzött ezen az asszonyon, akkor, ott csak ő létezett számára, hiába volt a testőrök sürgetése.

A bazilikába érve négyen tettek tanúságot a pápa előtt, négy problémára hívták fel a figyelmet és beszéltek reményeikről, álmaikról. A 80 éves Giovanna arra irányította a figyelmet, hogy az időseknek küldetésük van az Egyházban: ő maga is nyugdíjasként kezdett imádkozni és másokat szolgálni. Az időseknek nagy erejük és energiájuk van, mondta és arra kérte Ferenc pápát, az Egyház hallgassa meg őket és tekintsen rájuk úgy, mint munkásaira a szőlőben. Az idősek a közösségben betegeket, fogvatartottakat látogatnak, magányos fiatalokkal barátkoznak, nyelvet tanítanak menekülteknek, a béke építői a társadalomban.

A szíriai palesztin Dzsafar megköszönte a Szentatyának a menekültek iránti szeretetét. A humanitárius folyosókon, biztonságos úton érkezett Olaszországba édesanyjával és két kisebb testvérével, egy libanoni menekülttáborból, ahol három évet töltöttek. Damaszkuszban palesztin menekülttáborban élt, a háború alatt alig volt mit enniük, és amikor édesanyja kiment élelemért, egy bomba csapódott be mellettük. Fiát meg tudta védeni a repeszektől, ő maga azonban megvakult. Dzsafar elmondta a pápának, hogy most már iskolába jár, focizik, és a Fiatalok a békéért mozgalomban magányos időseket látogat barátaival.

Laura Guida, aki szintén a Fiatalok a békéért mozgalom tagja, arról beszélt, hogy a fiatalok minél inkább a virtuális térben élnek, annál inkább eltávolodnak másoktól és erősödik bennük a félelem. Amikor a külvárosi gyerekekkel találkozott a béke iskolájában (a Sant’Egidio foglalkozásait nevezik így a külvárosi szegény gyerekek között), leomlottak a falak, amelyeket maga köré emelt és rájött, hogy nem magát, hanem másokat, a szegényeket kell védelmeznie. Álmodhat egy jobb világot nemcsak saját maga, hanem mások számára is. Egy szegény kisgyermek többet változtatott rajta, mint sok beszéd, előadás: megtanította a hűségre és a felelősségre. Addig azt hitte, a felelősség szó csak a felnőtteket érinti. „Nem lehetne, hogy minden plébánián, minden katolikus iskolában javasolnák minden fiatalnak, hogy ismerjen meg szegényeket, szolgálja őket?” – tette fel a kérdést.

Mauro Garofano, aki ott volt Banguiban a pápalátogatáskor, a Közép-afrikai Köztársaságban végzett békeközvetítő tevékenységről beszélt. Elmondta, hogy a Sant’Egidio magáévá tette Ferenc pápa felhívását, tárgyalóasztalhoz ültek 14 fegyveres csoporttal annak érdekében, hogy letegyék a fegyvereket és képesek legyenek békében együtt élni. Látott állig felfegyverzett gyerekeket, akiknek a kezében soha nem volt füzet, könyv, csak fegyver. Nagyon örültek, amikor letehették a fegyvereket. „A béke gyökerében az imádság áll, a békét nem fegyverekkel, hanem a fegyverek letételével lehet elérni” – mondta.

Andrea Riccardi, a Sant’Egidio alapítója kicsiny, de határok nélkül élő népnek nevezte a Sant’Egidiót és köszönetet mondott az Egyház, Ferenc pápa támogatásáért. A harag korának nevezte korunkat: az emberek félnek és haragszanak azokra, akik mások, akikben ellenséget látnak.

A haragot akkor tudjuk legyőzni, ha rokonszenvvel közeledünk másokhoz, okot adunk a reményre és segítünk másoknak, hogy találkozzanak a szegényekkel, akik az élet igazi tanítómesterei – mondta, és hozzátette, hogy az Evangelii gaudium megjelenése óta sok jóakaratú ember lép ki a sekrestyékből az utcákra: nemcsak harag létezik, hanem szeretet is. Hangsúlyozta, hogy a népek közötti együttélés, a peremvidékeken és a városokban, egy olyan forradalom, amely akkor lehetséges, ha a szívünkből és az evangéliumból indul ki. 

„Valamennyitek, bármilyen életkorú legyen, legalább egy talentumot kapott. Rá van írva ennek a közösségnek a karizmája, amelyet, amikor 2014-ben itt jártam, a következő három szóval foglaltam össze: imádság, szegények és béke. Három, p-vel kezdődő szó [preghiera, poveri, pace]. És hozzátettem: »Ha ezen az úton jártok, segítetek növelni az együttérzést a társadalom szívében – ez az igazi forradalom, az együttérzés és a gyengédség forradalma, az, amely a szívből születik –, segítetek, hogy az ellenségeskedés és a közöny kísértetei helyett a barátság növekedjen.«

Ahogyan a bibliai példabeszédben a talentumot elásó szolgát, úgy a mai világot gyakran a félelem uralja: Korunkban nagyon félnek az emberek a kiterjedt globalizációtól. És a félelem gyakran arra irányul, aki idegen, aki különbözik tőlünk, aki szegény, mintha ellenségünk lenne… A félelem légköre megfertőzheti a keresztényeket is, akik aztán – mint a példabeszédben szereplő szolga – elrejtik a kapott adományt: nem fektetik be a jövőbe, nem osztják meg másokkal, hanem megtartják maguknak.”

Ferenc pápa örömmel beszélt arról, hogy a Sant’Egidio életének középpontjába Isten szavát helyezi: „A zsoltár szavait írtátok [a bazilika bejárata fölé]: »Szavad lámpás lábam elé, világosság utamon« (Zsolt 119,105)… Isten szava megóvott titeket a múltban az ideológia kísértésétől, ma pedig megvéd a félelem fenyegetésétől. Ezért biztatlak titeket, hogy mind jobban szeressétek és olvassátok a Szentírást. Mindnyájan forrásra találtok benne ahhoz, hogy irgalmasok legyetek a szegényekhez, és mindazokhoz, akik megsérültek az életben és a háborúban.”

„A globalizálódott világ jövője az együttélés: ez az eszmény megkívánja tőlünk, hogy törekedjünk hidakat építeni, nyitottak legyünk a párbeszédre, és találkozzunk egymással – hívta fel a figyelmet világunk kihívásaira. – … A keresztény ember hivatásánál fogva minden ember testvére, főleg ha szegény, és akkor is, ha ellenség. Sose mondjátok azt: »Mi közöm hozzá?« Szép kijelentés ez ahhoz, hogy mossuk kezeinket! »Mi közöm hozzá?« Az irgalmas tekintetű ember leleményes merészséggel törekszik a szeretetre, amire nagy szükség van! Mindenki testvérei vagyunk, és ezért egy új világ prófétái; az Egyház pedig az emberi nem egységének, a népek, családok, kultúrák közötti egységnek a jele.” 

Az ötven év, az ünneplés ideje „olyan idő, amikor a hitnek az a feladata, hogy az evangélium melletti új merészséggé váljon. A merészség nem egy napig tartó bátorság, hanem a mindennapi küldetés türelme a városban és a világban. Arról a küldetésről van szó, hogy türelmesen újraszőjétek a perifériák emberi szövetét, amelyet az erőszak és a szegénység szétszaggatott; hogy átadjátok az evangéliumot a személyes barátságon keresztül; hogy megmutassátok, hogy az élet akkor lesz igazán emberi, amikor a szegények mellett éljük; hogy olyan társadalmat építsetek, amelyben senki sem idegen…

Ma még inkább folytassátok merész utatokat! Továbbra is legyetek a peremkerületekben élő gyermekek mellett a béke iskoláival, melyeket meg is látogattam; maradjatok az idősek mellett, akik gyakran félre vannak dobva, de nektek barátaitok! Továbbra is nyissatok humanitárius folyosókat a háború és az éhség elől menekülőknek! A szegények a ti kincseitek!” – buzdította a Szentatya a Sant’Egidio közösség tagjait, barátait.

A Ferenc pápa beszédéből vett részleteket Tőzsér Endre fordította.

Fotó: Merényi Zita; Santegidio.org

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria