Ferenc pápa üzenete Szent Kolumbán halálának 1400. évfordulójára

Ferenc pápa – 2015. augusztus 31., hétfő | 17:39

Európában csak akkor lehet testvériség, ha megnyílunk Istenre – írja Ferenc pápa üzenetében, amelyet a Szent Kolumbán halálának 1400. évfordulójára szervezett szertartásokra írt. A Vatikáni Rádió összefoglalóját olvashatják.

A nagy ír evangelizáló szerzetesre az észak-olaszországi Bobbio településen emlékeztek a különböző európai Szent Kolumbán lelkiségére épülő közösségek részvételével.

Kolumbán egyházi tevékenysége során mindig is szem előtt tartott egy európai gondolatot, miszerint minden keresztény feladata, hogy együttműködjön a kontinens különböző népeinek békés és egységet alkotó élete érdekében.

Imának, aszkézisnek és tanulásnak szentelt élete sosem tartotta távol a szent szerzetes figyelmét a korszak vallási és politikai történéseitől. Ezekkel kapcsolatban többször határozott hangon felszólalt, felidézve Keresztelő Szent János alakját. Írországból elindulva zarándokként hirdette a kontinensen az evangélium világosságát azokban a régiókban, ahol az észak-keleti népek elvándorlása miatt eltávolodott a kereszténységtől a lakosság. Az általa alapított monostorok a spirituális, intellektuális és társadalmi kisugárzás világítótornyaivá váltak a mai Franciaország, Svájc és Németország, majd Olaszország területén.

Szent Kolumbán nem a hitvallás tételeinek másokra kényszerítése által vitte végbe hatalmas evangelizáló tevékenységét. Az őt követő szerzetesek életstílusa, tanúságtétele gyakorolt vonzerőt, akik imádkoztak, megművelték a földet, tanulmányokat végeztek, és józan életformát folytattak, ami a legalapvetőbb spirituális és anyagi javakon, illetve szilárd erkölcsi alapon nyugodott.

Kolumbán a bobbiói monostorban töltötte utolsó éveit, amely Montecassinóhoz hasonlóan kulturális központtá vált. Itt őrzik földi maradványait. Küldetésének utolsó szakaszában is az európai népek spirituális egységén munkálkodott. Azért küzdött, hogy legyőzzék az ariánus eretnekek észak-itáliai jelenlétéből fakadó megosztottságot, amely megtörte a szeretetközösséget a longobárdok és Róma püspöke között.

XVI. Benedek pápa szerint Szent Kolumbánt Európa atyjai közé sorolhatjuk. Hatalmas műveltsége, spirituális energiája, erkölcsi stílusa világosan megmutatja, honnan meríthetünk a mai korban is, amikor egy hasonló helyzethez állunk közel az európai kontinensen – hangsúlyozza Ferenc pápa üzenetében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria