Ferenc pápát élőben kapcsolják a milánói világkiállítás megnyitóján

Kitekintő – 2015. április 27., hétfő | 16:20

Ferenc pápa május elsején, pénteken a 2015-ös milánói expo megnyitásán élő televíziós közvetítővonallal vesz részt – számol be a milánói egyházmegye sajtóosztályának közlése alapján a Vatikáni Rádió.


Az élő közvetítés a RAI olasz állami televízió, a Vatikáni Televíziós Központ és a Vatikáni Rádió közreműködésével jön létre.

A katolikus egyház a „Táplálni a földet. Energia az életért” mottójú világkiállításon többféle formában vesz részt. A szentszéki kiállítási pavilon, amely éppen a magyar pavilonnal szemben található, ebben kiemelt szerepet kap. A pavilon alapgondolatát a bibliai „Nemcsak kenyérrel” idézet adja meg.

A milánói világkiállításon a Caritas Internationalis nemzetközi katolikus segélyszervezet is jelen lesz mint civil társadalmi résztvevő, egyben képviseli az egyes nemzeti karitászintézményeket. A Caritas Internationalis üzenete: „Megosztani, hogy megszaporítsuk. Megtörni a kenyeret.” A Szentszék és a karitász gazdag programkínálata kulturális, spirituális, társadalmi és gazdasági témákat ölel fel.

A házigazda Milánó egyházmegyéje, a hatalmas és ősi alapítású, ambroziánus liturgiát bemutató egyházmegye a maga 1107 plébániájával is bekapcsolódik a világkiállítás életébe – adta hírül Angelo Scola bíboros, az észak-olasz nagyváros főpásztora.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria