Fiatalok szerveznek játékos hétvégéket a kerecsendi roma gyerekeknek – KÉPRIPORT

Kishírek – 2017. május 16., kedd | 14:46

Huszonkettedik nyári táborukra készülnek a Heves megyei Kerecsenden azok az önkéntesek, akik roma gyerekeknek és családjaiknak szerveznek közösségteremtő programokat. A képriport fotói a legutóbbi, május 13–14-i hétvégén készültek.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A néhány éve „Világítani fogok” mottóval a katolikus plébániáról indult kezdeményezés ökumenikus jellegű, és minden jóakaratú fiatalt szívesen fogadnak.

Az önkéntesekből álló csapat táborokat, közösségi programokat szervez a falu hátrányos helyzetű gyermekei, illetve egyre inkább a családjaik számára is. Kezdetben ezek a programok a római katolikus plébániához kötődő családok gyerekei számára szerveződtek, céljuk a közösségteremtés volt.

Az évek során aztán a hittantáborok a cigányság körében is egyre népszerűbbek lettek, sőt az arányok lassan megváltoztak. A kezdeti táborozók közül néhányan „segítővé” váltak, és a barátaik, ismerőseik is bekapcsolódtak a táboroztatásba.

Forrás és fotó: Facebook/Világítani fogok

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria