Fodor István áldozópap vasmiséjét ünnepelték Létavértesen

Emberileg, mint „hű szolga”, rászolgált Ura ajándékára, akkor is, ha tudjuk: ez nem jár senkinek, mert ha mindent megtettünk, akkor is csak „haszontalan szolgák” vagyunk, mert egyedül Istené a dicsőség.

Fodor Istvánt a vészterhes időkben, 1953-ban szentelték pappá, majd közel harminc évig szolgált Nyírgelsén; ezután újabb harminc évet töltött parókusként Létavértesen (mely Nagyléta és Vértes egyesítésével jött létre). Nyugdíjba vonulása, 2007 után a debreceni egyházközségekben végzett kisegítő, helyettesítő szolgálatot mostanáig.

Fodor István mindig is tudta, hogy az a legfontosabb a pásztor számára, hogy ismerje juhait s azok nehézségeit. Még ma is megdöbbentő, hogy milyen mélyen ismeri Nyírgelse és Nagyléta szinte összes görögkatolikus családját, felmenőikkel együtt.

A személyes kapcsolattartás mellett Fodor István az Egyház által előírt szertartások lelkiismeretes és pontos végzését mindig prioritásként kezelte: ha csak egy-két hívő is részt akart venni a Szent Liturgián, ő télen-nyáron rendelkezésre állt.

Nyugdíjba vonulása után sem pihent, élvezve a nyugdíjas kor megérdemelt gyümölcseit, hanem állandóan helyettesített, kisegített a debreceni egyházközségekben – egészen kilencvenéves koráig.

Nem meglepő tehát, hogy a nagylétai nagytemplomban együtt ünnepelte Fodor István vasmiséjét a nyírgelsei, a nagylétai, sőt jó néhány debreceni egyházközség is.

A vasmisés szónok, Fekete András kiemelte a jubiláns görögkatolikus pap feleségének, Máriának áldozatos szerepét, aki nélkül az ünnepelt nem tudta volna ily hatékonyan végrehajtani a 65 évnyi papi élet és pasztorációs munka feladatait.

Szöveg: Fodor György

Fotó: Fodor László

Magyar Kurír