Georges Abou Khazen püspök nyilatkozott az Iszlám Államról

Kitekintő – 2015. július 31., péntek | 12:35

Az Iszlám Állam a nagyhatalmak kezében levő eszköz, amelyet ők hoztak létre, fegyvereztek fel és támogatnak – nyilatkozta Georges Abou Khazen püspök, latin rítusú aleppói apostoli helynök az olasz Tv2000 híradójának július 28-án. A Vatikáni Rádió összefoglalóját olvashatják.

Ahelyett, hogy küzdenének a magát Iszlám Államnak nevező terrorszerveze ellen, kőolajat és rablott archeológiai emlékeket vásárolnak tőlük – mondta az interjúban Georges Abou Khazen. A püspök beszélt a Szíriával határos országokban működő kiképzőtáborokról, megemlítve köztük Törökországot.

Az Iszlám Állam emberei elfoglalták azokat a területeket, ahol kőolaj található. Az olajat először 10 dollárért adták, most pedig már 30 dollárért árulják hordónként. Az aleppói püspök feltette a kérdést: „Vajon kik vásárolják a kőolajat és az archeológiai leleteket? Bizonyára nem a szomáliaiak vagy a mauritániaik.”

Khazen püspök a SIR olasz katolikus hírügynökségnek nyilatkozva így kommentálta a katonai műveleteket, amelyeket Törökország hajt végre az Iszlám Állam ellen Szíriában és a kurdok ellen Irakban: „Az emberek attól tartanak, hogy a törökök az Iszlám Állam elleni harc ürügyén a kurdok ellen küzdenek. Tudjuk, hogy Törökország engedélyezte az Iszlám Államnak a belépést, a felfegyverkezést és a kiképzést saját területén.”

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria