Görögkatolikus diakónust szenteltek Egerben

Hazai – 2018. május 19., szombat | 12:04

Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök május 13-án Egerben diakónussá szentelte Vajda Mihályt, a görögkatolikus szervezőlelkészség tagját.

Vajda Mihály hároméves folyamatban kapta meg az egyházi rend alsóbb fokozatait, hogy a vasárnapi ünnepen állandó diakónussá lehessen. Életében sokkal hosszabb út vezetett odáig, hogy – Orosz Atanáz szavaival élve – az apostolok nyomdokain haladva, munkatársa legyen a Krisztus által közvetített örömnek. A keresztény öröm munkatársaiként kérték az egri hívek is – az egyházközség vezetőjével egyetértésben –, hogy a tavaly pünkösdkor alszerpappá lett Vajda Mihályt a megyéspüspök diakónussá szentelje. Ő eleget tett a hívek kérésének, hogy ezentúl a diakónus segítségével végzett liturgia öröme töltse be az egri szervezőlelkészséghez tartozó híveket.

„Mostanra érett meg az idő. Még friss az élmény, idő kell, hogy feldolgozzam, hogy Isten felszentelt szolgája lettem. Nagy, szép, boldogító és rettenetes feladat Szent István, Szent Efrém, Szent Romanosz Melodosz és Szent Ferenc mögé állni a sorba. Hogy mi lesz, hogyan lesz, azt nem tudom, nem is dolgom ezen töprengeni. Most csak az jut eszembe, hogy kapaszkodjak az »isteni kegyelembe, mely mindenkor orvosolja az erőtlenségeket és pótolja a hiányokat«. Köszönöm mindenkinek, aki részt tudott venni ezen a szép ünnepen, vagy imádkozott értem és családomért! Ne hagyjátok abba!” – fogalmazott a friss diakónus.

Forrás és fotó: Laskay Anna/Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria