Görögkatolikus papnék lelkigyakorlata Máriapócson

Kishírek – 2017. július 10., hétfő | 17:10

Kruppa Levente, a budapesti Rózsák terei parókus tartotta a Görögkatolikus Metropólia által papnék számára meghirdetett lelkigyakorlatot július 8. és 10. között.

A Máriapócson szombaton délelőtt kezdődött és hétfőn véget ért együttlét a Szentlélek segítségül hívásával és az Istenszülő közbenjárásának kérésével kezdődött. „…kik Benned remélünk, el ne tévedjünk…” – énekelte a csaknem negyven tisztelendő asszony.

„El ne tévedjünk…”, azaz: test és lélek egyensúlyát igyekezzünk megtalálni. Erre hívta rögtön az első elmélkedésben a papnékat Kruppa Levente. „A tér-idő-mozgás dimenziójában élünk, ezekből halálunkig nem tudunk kilépni. Vagyis korlátolt a létünk” – kezdte elmélkedését. Majd segített végiggondolni, mennyi mindent követel magának a test, s hogy a nap 24 órájából mekkora hányad telik ezek kielégítésével: a táplálkozástól, ruházkodástól elkezdve a tisztálkodáson, tanuláson és munkán át egészen az alvásig. Ez mind olyan idő azonban, ami elenyészik – hangsúlyozta Kruppa Levente.

Csupán pici szelete életünknek, amit a lélekre szánunk, amikor imádkozunk, Szentírást olvasunk, vagy szentségekhez járulunk. A lelkigyakorlat nagyszerű lehetőség annak feltérképezésére, hogyan állunk a test és lélek kapcsolatával – fejtette ki, majd egy elhatározásra is javaslatot tett: mivel jelenlegi döntéseink folytatása lesz az örök élet, itt és most kell „begyakorolunk” magunkat az „örökkévalóság rendjébe”. Konkrétabban: (naponta) vegyünk szép ruhát, hagyjuk otthon vagyonunkat és menjünk el a templomba az Úrhoz. Erre készüljünk, mert ez történik majd velünk utoljára is…

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria