Gyergyószentmiklóson tartotta találkozóját a Háló Egyesület erdélyi közössége

Kishírek – 2017. március 13., hétfő | 16:11

Gyergyószentmiklóson, a Fogarassy Mihály Szakközépiskolában tartott találkozót a Háló Egyesület erdélyi közössége március 11-én.


Az egész napot áthatotta az imádság, mert egy erdélyi hálós barátot, Fazekas Istvánt a napokban veszítette el a közösség. A helyi szervezők nevében Pázmán Enikő és Attila köszöntötték a résztvevőket. A Hálóról annak egyik vezetője, Szeibert András beszélt. Sokadik éve szervezik meg ezt a rendezvényt, de fontosnak tartják minden alkalommal ismertetni a Háló tevékenységét, hiszen sok új érdeklődő jelenik meg a találkozókon.


„A személyi érettség felé” címmel Orosz István máriapócsi görögkatolikus parókus, kegyhelyigazgató tartott előadást, amelynek témáját kiscsoportos beszélgetésekben is feldolgozta a majd százharminc résztvevő. Külön köszönetet érdemelnek azok az óvónénik, akik harminc gyerekre felügyeltek egész nap, hogy a szülők nyugodtan beszélgethessenek! Szóba került, hogy mit értünk érett személyiségen, mik akadályoznak bennünket abban, hogy „érlelődjünk”, illetve a leglényegesebb: mi az, ami ebben segít. Orosz István atya kifejtette, hogy annyira vagyunk érettek, amennyire sikerül megvalósítani mindazt, amit Isten elgondolt rólunk. Hogy Isten képére vagyunk teremtve, az egy adottság. Hogy mennyire leszünk Hozzá hasonlatosak, az pedig életünkön át tartó feladat.


Délután nagyobb létszámú csoportokban folytatódott a beszélgetés, találkozás–kapcsolat–közösség témában, mert ezek a Háló mozgalom kulcsszavai, illetve meghatározóak a tagok mindennapjaiban. A találkozó témájához kapcsolódóan az érzelmi, erkölcsi és vallási érettségről volt szó a másik három csoportban. Az előadó pedig az ifjúság számára tartott műhelymunkát. Este szentmisével zárták a találkozót a Szent Miklós-székesegyházban.


Forrás és fotó: Háló Közösség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria