Hamarosan befejeződik a mentőcsoportok munkája Ecuadorban

Kitekintő – 2016. április 25., hétfő | 14:35

Hamarosan befejeződik a mentőcsoportok munkája Ecuadorban. A szakemberek szerint már nincs, vagy alig van remény arra, hogy túlélőket találjanak a földrengés miatt összeomlott épületek alatt. Az első percektől jelen lévő LEGOTT görögkatolikus mentőcsoport várhatóan április 27-én érkezik haza.

A híradások szerint a katasztrófa utáni első 48 órában találtak túlélőket, de azóta inkább holttesteket emelnek ki. A dél-amerikai országot április 16-án rázta meg a Richter-skála szerint 7,8-as erősségű földrengés. Azóta több száz utórengést észleltek. Rafael Correa államfő 3 milliárd dollárt meghaladó anyagi kárról beszélt. A halottak száma 654-re nőtt, további 58 embert eltűntként tartanak nyilván. A hivatalos adatok szerint 113 embert sikerült élve kimenteni a romok alól. Mintegy 25 ezren átmeneti szállásokon vannak.

A LEGOTT görögkatolikus mentőcsoport múlt héten indult útnak Ecuadorba. Kijutásukat a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat támogatta. A csapatok folytatták a feladatukat az elmúlt napokban is, az összedőlt épületeket vizsgálták át. A legfrissebb információk szerint hamarosan indulnak vissza Quitóba, ott egy napot várakoznak, majd kedden indulnak haza, szerda délután már Budapesten lesznek.

A miskolci Spider Mentőcsoport már több összeomlott tengerparti hotelt vizsgált át túlélők után kutatva a földrengés sújtotta Ecuadorban – közölte a magyar speciális mentőcsapat az MTI-vel.

Lehóczki László azt mondta: nagy, üreges omlások vannak, ugyanakkor a statikusok folyamatosan vizsgálják a romokat, és ha veszélyesnek ítélik a helyet, nem mehetnek rá a keresőcsapatok sem.

Lehóczki László azt is közölte: bár több külföldi mentőcsoport sietett segíteni, de a jelenlévők közül csak a magyar kutyák képesek az élők mellett a halottak felkutatására is, így ezzel kivívták az ecuadoriak megbecsülését.

A speciális tudás miatt elsősorban a dózerolás előtti utolsó fázisban kapnak szerepet a magyar mentőkutyák, az ő feladatuk, hogy még egyszer bejárják a területet, van-e túlélő, illetve megjelöljék a halottak helyét a romokat eltakarító egységeknek.

Az elmúlt napokban – katonai koordináció mellett – spanyol, kolumbiai és mexikói csoportokkal dolgoztak együtt a magyarok.

A Karisz Nemzetközi Speciális Mentőszövetség tagszervezetei közül a miskolci Spider Mentőcsoport és a Főnix Speciális Mentők két-két szakemberrel, a LEGOTT Katolikus Mentőcsoport és az Életjel Mentőcsoport egy-egy emberrel, illetve három keresőkutyával a múlt hét közepén kapcsolódott be a mentésbe az ecuadori állam kérésére.

Forrás: Hajdúdorogi Metropólia; MTI

Fotó: Hajdúdorogi Metropólia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria