Hármas ünnepre készülnek Tusnádon

Kishírek – 2014. október 4., szombat | 13:11

Assisi Szent Ferenc emléknapja és a templom fennállásának 200. évfordulója alkalmából tartanak ünnepi búcsúi szentmisét Nagytusnádon október 5-én, vasárnap délután fél 1-kor – tájékoztatott a Székelyhon.ro.

Az ünnepi szentmisét Tamás József püspök celebrálja majd, mondta el Csont Ede plébános. Hozzátette: ugyanekkor nyitják meg a tusnádi egyházközösség 2015. október 4-ig tartó jubileumi évét, melynek keretében kulturális programokra, köztük a templom történetét bemutató előadásokra kerül majd sor.

Nagytusnád neobarokk stílusú, római katolikus templomát 1802 és 1814 között építették Assisi Szent Ferenc tiszteletére. Főoltárát, szószékét a falu szülötte, Kovács Miklós, Erdély püspöke adományozta. Az egyházközség 1726-tól lett önálló, előtte Csíkkozmáshoz tartozott – olvasható a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapján.

Fotó: Székelyhon.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria