Háromnapos magyar nyelvű lelkigyakorlatot tartanak Pozsonyban

Külhoni – 2018. március 19., hétfő | 12:08

A virágvasárnap előtti szerdán, csütörtökön és pénteken, vagyis március 21-én, 22-én és 23-án magyar nyelvű triduumra, háromnapos lelki megújulásra várják a híveket a pozsonyi ferences templomba.

Mindhárom nap délután négy és hat óra között alkalmat biztosítanak a húsvét előtti szentgyónás elvégzésére. Szeretettel hívják nem csak a rendszeresen gyónókat, hanem azokat is, akik rövidebb-hosszabb ideje, vagy akár már nagyon régóta nem éltek a bűnbocsánat szentségének lehetőségével.

Minden este hat órai kezdettel magyar nyelvű szentmisét mutatnak be; a tematikus homíliák a keresztre feszítettre irányítják a figyelmet.

A misék előtt, a gyóntatással párhuzamosan további lelki program is kínálkozik: szerdán fél hattól a fájdalmas rózsafüzér imádságába lehet bekapcsolódni, amit az ifjúság vezet; csütörtökön már öt órától ki lesz helyezve az Oltáriszentség, így a mise kezdetéig a csendes szentségimádási óra alatt mindenki személyesen mélyülhet el az imában. Pénteken, mint nagyböjt minden péntekjén, fél hattól keresztúti ájtatosság előzi meg a szentmisét. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a keresztút szövegei is segítenek majd az Eucharisztiáról elmélkedni.

A csütörtöki mise keretében a betegek szentségét is kiszolgáltatják. Az idősek, betegek vagy műtét előtt állók vehetik fel ezt a szentséget. Mivel ennek feltétele a megszentelő kegyelem állapota, ezért ajánlott előtte elvégezni a szentgyónást. A szervezők kérik a hozzátartozókat, segítsék ezen a napon az idős vagy beteg híveket – akik egyébként nehezen mozognak – abban, hogy eljussanak a templomba, és így részesülhessenek a szentségekben az ünnep előtt, illetve együtt imádkozhassanak a helyi közösség tagjaival.

Forrás: Molnár Tamás, a pozsonyi magyarok lelkipásztora

Fotó: Felvidék.ma

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria