Heti hét templom – Légy a Miserend.hu önkéntese!

Kultúra – 2015. szeptember 1., kedd | 19:21

A Miserend.hu honlap, ahol megtalálható az összes magyarországi katolikus templom miserendje, nagy változásokon ment keresztül, de a legfőbb változáshoz még önkéntesek segítségére is szükség van – tájékoztatott Elek László SJ.

A Miserend.hu honlap mellett a népszerű mobilos miserend tavaly ősz óta már nem csak androidos eszközökhöz érhető el, mivel megjelent a Miserend alkalmazás iOS változata is (iPhone-ra és iPad-re).

A februári belső átalakulás révén a téli és nyári miserenden kívül már lehetségessé vált adventi, nagyböjti és bármilyen különleges nap saját miserendjének hírül adása is. Sőt, lehetséges zsolozsmára, igeliturgiára vagy akár régi rítusú szentmisére keresés is. Kedvenc templomainkat pedig elmenthetjük, így legközelebb nem kell a keresésével bajlódnunk. A napokban pedig a honlap külsejét újították meg, hogy egyszerűbb felületen, kényelmesebben találhassunk rá a templomokra.

A legfőbb változás viszont még csak most következik. Több mint háromezer magyarországi katolikus templom szerepel az adatbázisban, nem számítva a határon túli templomokat és a sok-sok kápolnát. Viszont számos, főként vidéki templomnál elavult a miserend, és így a vasárnaponkénti több ezer látogató könnyen kap rossz információt.

Ezért egy őszi kampányt indítanak a szervezők: önkénteseket keresnek, akik vállalják, hogy karácsonyig minden héten hét régen frissített templom miserendjének utánakérdeznek telefonon. Alig egy tucat önkéntessel már megújíthatják minden magyarországi templom miserendjét, mire eljön a karácsony. Ha többen lesznek, akkor pedig az egész Kárpát-medence minden magyar temploma sorra kerülhet.

Jelentkezés a „Heti hét templom” önkéntességre: Elek László SJ atyánál az eleklaszlosj@gmail.com e-mail-címen.

Fotó: Miserend.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria