Híres festőművészeire emlékezett Bodajk

Kultúra – 2014. szeptember 17., szerda | 13:43

Két európai hírű festőművész képeiből nyílt kiállítás Bodajkon, a polgármesteri hivatal dísztermében. A Bodajki Helytörténeti Egyesület és a városi könyvtár által szervezett kiállítást szeptember 14-én nyitották meg – tájékoztat a Székesfehérvári Egyházmegye.

A kiállításon néhány eredeti alkotás mellett számos reprodukció is szerepel, melyek Spányi Béla halálának 100., illetve Peske Géza halálának 80. évfordulójára készültek.

A megnyitón Almádi István, Bodajk polgármestere köszöntötte a vendégeket, majd Szücs Erzsébet művészettörténész nyitotta meg a kiállítást. Az esemény díszvendége Spányi Béla leszármazottja, Spányi Antal megyéspüspök volt.

Spányi Béla: Kálvária Bodajkon

Salgói János, a Bodajki Helytörténeti Egyesület vezetője az ünnepségen a bodajki emberek nyitottságáról, segítőkészségéről beszélt, ami nagyban hozzájárult a jubileumi tárlat létrejöttéhez, majd egy Spányi-reprodukciót adott át Spányi Antalnak.

A püspök megköszönte a város vezetésének és az egyesületnek, hogy Bodajk ma is őrzi a Fő utcán álló kastélyszerű műtermet, ahol Spányi Béla élt családjával együtt. A főpásztor emlékérmet adott át a polgármesternek és az egyesület vezetőinek, melyet Spányi Béla halálának 100. évfordulójára adtak ki.

Spányi Béla: Őszi táj gólyával

Szücs Erzsébet művészettörténész, a székesfehérvári Deák Gyűjtemény vezetője kiemelte: a település nemcsak népi hagyományait és búcsújáróhely jellegét őrzi, hanem művészeti értékeit is felfedezi. Spányi Béla alkotói tevékenységét bemutatva elmondta: „A természetfestő tanulmányait Szolnokon, majd Bécsben végezte, majd Münchenben és Párizsban élt és alkotott, de legszebb képei Bodajkon születtek. A mocsaras, nádas szabad természet adta meg végleges művészi irányvonalát, a bodajki táj hangulatát tükrözi festményeinek túlnyomó része. Külföldön neves mesterektől tanult, de megtartotta saját művészi irányvonalát. Melankolikus, meleg hangulatú képeivel nem csupán hazájában emelkedett nagy népszerűségre. Képei Európa-szerte keresettek voltak, és mára szerte a világon szétszóródtak. Munkáinak nagy része azonban országon belül maradt. Ő hívta Bodajkra alkotótársát, Peske Gézát, nagy álma volt ugyanis, hogy Bodajkon művésztelepet hozzon létre. Erre sajnos betegsége miatt nem kerülhetett már sor. Az utókor számára Mészöly Gézával együtt Spányi Béla lett a magyar föld legnagyobb ecsettel író poétája, Bodajk tájképfestője.”

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria