Húsvéti hittel a raboknál – Püspöki látogatás a csíkszeredai börtönben

Külhoni – 2018. április 15., vasárnap | 16:36

Április 2-án, húsvéthétfőn Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke kísértében öten keresték fel a csíkszeredai börtönkápolnát, hogy tanúságot tegyenek a feltámadásról. A fogvatartottak bekapcsolódhattak a rózsafüzér imádságba, szentmisén vehettek részt és szentgyónást végezhettek.

„Az újdonságra való várakozás fogadta a belépőt, amely a mostani alkalommal több emberséget jelentett. A nagyobb rend, az örök igazságok utáni vágyakozás és a szív sóvárgása késztette a bentieket az ismert látogatók fogadására” – írta beszámolójában Koncsag László szentegyházasfalvi plébános.

Az ünneplés április 2-án is a megszokott forgatókönyv szerint zajlott: a szentmisére várva a jelenlévők rózsafüzért imádkoztak, a szentgyónásban pedig lehetőség nyílt az Istennel való személyes kiengesztelődésre is.

A szentmisében mondott homíliájában Tamás József püspök az asszonyok hitét állította példaképül: akik hűségükkel kifejezték az Istenhez való tartozás örömét (vö. Lk 24,11.). Az apostolok a zsidóktól való félelmükben bezárkóztak, s kételkedve fogadták a feltámadásról szóló örömteli híreket – nekik a feltámadt Jézus többszöri megjelenésére volt szükségük, hogy hinni tudjanak a feltámadásban, s erről tanúskodjanak mások számára is. Isten szeretetéről meg kell győződnie mindenkinek, s ehhez élő hitre van szükség, amely még a börtön falai között is csodát művel, ahogyan az önmagával való megbékélésre segíti a bezártat. Isten elfogad bűneink ellenére is, erre tanít a hitünk, s ez segít, hogy önmaguk mellett a felebarátot is el tudjuk fogadni. Isten munkálja minden ember életét; Ő tudja, hogy kiből mit akar kihozni, és ezért értetlenségünk ellenére is azt teszi, amivel formálni tud minket, kihozva belőlünk a még értékesebbet.

A főpásztor minden megjelentet megajándékozott egy, a feltámadt Üdvözítőt ábrázoló szentképpel; az őt elkísérő látogatók türelmes meghallgatással tettek tanúságot az élő hit erejéről. A csíkszeredai börtön igazgatója köszönetet mondott a látogatásért.

*

Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke Ferenc Attila nyugalmazott tanárral hetente egyszer ellátogat a fegyházba a bentiek meghallgatására és hitre való nevelésére.

Forrás: Gyulafehérvári Egyházmegye; Romkat.ro

Fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria