Idén ketten kapták meg a Vásáry Tamás-ösztöndíjat

Kishírek – 2015. április 22., szerda | 13:40

A 2013-ban, Vásáry Tamás 80. születésnapja alkalmából megalapított, először tavaly kiosztott ösztöndíjat zenei és önkéntes kategóriákban ítélik oda évente egy-egy, legfeljebb huszonöt éves fiatalnak – tájékoztat a Győri Egyházmegye.


Az ösztöndíj összege havi nettó 100 ezer forint egy éven át. Zenei kategóriában Beeri Barnabás, a Zeneakadémia klasszikus zongora szakos hallgatója, önkéntes kategóriában pedig Horváth Glória, a győri Széchenyi István Egyetem közösségi és civil tanulmányok szakának hallgatója, a Győri Egyházmegye önkéntese vehette át április 2-án, csütörtökön az idei Vásáry Tamás-ösztöndíjat Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől és Vásáry Tamás zongoraművésztől, karmestertől, a díj névadójától Budapesten.

Balog Zoltán köszöntőjében kiemelte: az ösztöndíj különlegessége, hogy egy élő emberről nevezték el, egy „élő legendáról”, akinek élete a legenda szó eredeti jelentése szerint valóban „olvasandó”, azaz példamutató. A tehetség nem érdem, hanem adomány, ami ugyanakkor kötelezi az egyént is, de az államot is, hogy támogassa a tehetség kibontakozását.

Fotó: MTI / Kovács Attila

Magyar Kurír