Idősotthon kertjét rendezték a nagyváradi gimnazisták

Kishírek – 2017. november 17., péntek | 10:27

November 10-én a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum négy diákja vállalta, hogy önkéntes munkával rendbe teszi a nagyvárad-szőllősi Szent Márton Idősotthon kertjét.

Tóth Szilveszter, Szitkó Krisztián, Kádár Dávid és Gyarmati Mátyás már a kora reggeli órákban nekilátott, hogy szebbé, rendezettebbé tegyék Nagyvárad legrégebb óta működő idősotthonának kertjét. Megtisztították a gyepet a lehullott falevelektől, füvet nyírtak, ástak, kapáltak, gyomláltak.

„Az igazgatónőnk, Konrád Katalin hívta fel a figyelmünket a lehetőségre, hogy a katolikus Caritas berkeiben önkénteskedjünk. Mi úgy gondoltuk, hogy ha módunkban áll, lehetőség van rá, hogy segítsünk másokon, és megtehetjük, akkor miért ne. Rendbe tettük a kertet, füvet nyírtunk, gyomláltunk. Nem volt megerőltető a munka” – nyilatkozta Kádár Dávid, az önkéntesek egyike.

„Nagy segítséget jelentett ez nekünk. Szeretnénk, ha ennek az önkéntességnek lenne folytonossága, mert az idősotthonban mindig van miben segíteni, és a lakóink is örülnek az önkénteseknek. Szívesen várunk diákcsoportokat műsorokra, foglalkozásokra az ünnepek alkalmával is” – nyilatkozta Bőr Gyöngyi, az idősotthon koordinátora.

Forrás és fotó: Romkat.ro; Nagyváradi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria