Ilan Mor izraeli nagykövet előadása a szombathelyi premontrei gimnáziumban

Megszentelt élet – 2015. szeptember 23., szerda | 14:24

Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete angol nyelven tartott előadást szeptember 17-én a szombathelyi premontrei gimnázium dísztermében.

Az előadás kezdetén a nagykövet megemlékezett a magyar származású Herzl Tivadar íróról, politikusról. A budapesti Magyar Zsidó Múzeum falán is emléktábla jelzi, hogy ott állt az a ház, ahol Izrael Állam megálmodója született. Herzl a Dreyfus-ügy hatására javasolta, hogy a világ minden táján élő zsidók térjenek vissza Palesztinába, az ősi hazába, ahonnan annak idején elűzték őket.

A rövid történelmi kitekintés után a nagykövet bemutatta az Izrael szomszédságában elhelyezkedő arab és muszlim országokat, valamint azok kapcsolatát hazájával, a lakosság vallási összetételét (a 8,4 millió lakos 75%-a zsidó vallású), illetve az ország államszervezetét, közigazgatását. A diákok megtudhatták, hogy az elmúlt év során a lakosság száma 2%-kal nőtt a bevándorló zsidók révén. Izrael sokszínűségét földrajzi elhelyezkedésének is köszönheti: amíg az északi területeket télen hó fedi, addig délen sivataggal találkozhatunk, nyugaton pedig a Földközi-tengerrel határos.

Izrael geológiai adottságai sem a mezőgazdaságnak, sem az iparnak nem kedveznek, ezért az ország legnagyobb értékét az emberi erőforrás képezi. Nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásra. Ilan Mor többször is kiemelte az oktatás fontosságát a magyar diákok esetében is. Az izraeli emberek képzettsége és innovációja technológiai fejlesztések sorát tette lehetővé. Számos találmánnyal gazdagította Izrael a világot, ilyen például a pendrive vagy az orvostudományban használatos legkisebb kamera, ami lenyelve teljes felvételt készít az ember bélrendszeréről. Az ország a második a világon az úgynevezett startup cégek aránya tekintetében. Számos izraeli cég működik Magyarországon is, legismertebb közülük a Teva.

A nagykövet hangsúlyozta, hogy Izrael és Magyarország között nagyon jók a politikai és a gazdasági kapcsolatok, hiszen itt van Európa egyik legnagyobb zsidó közössége is. A diákoktól azt kérte, hogy a minden emberben élő rosszra és gonoszságra hajlamos szörnyet tanulják meg önmagukban megfékezni, hogy ezáltal képesek legyenek elfogadni a más világnézetű, vallású, gondolkodású embertársaikat. Ez fontos lenne a békés együttéléshez.

Ilan Mor kisfilmekkel is színesítette a világ tizenegyedik legboldogabb országáról szóló előadást.

Fotó: Szombathelyi Premontrei Gimnázium

Szombathelyi Premontrei Gimnázium/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria