Karácsony a pálmafák alatt – nem vakáció, hanem misszió

Kitekintő – 2017. január 15., vasárnap | 13:00

Marie Degenhardtnak 2016-ban igazán különleges volt a karácsonya, ugyanis önkéntesként Dél-Indiában, Salem közelében teljesít szolgálatot a helyi Don Bosco Gondozó Központban a HIV fertőzött gyermekek között.

A  frissen érettségizett, 18 éves lány Peitingerinben született, Bajorországban, és három hónapja dolgozik Indiában. Mostani karácsonyának nem voltak részei a megszokott kellékek: a sütemények, a karácsonyfa, nemhogy egy adventi naptár: ehelyett a karácsonyt 30 fokban, napsütésben, a pálmafák alatt töltötte.

Szeptember óta Marie a Don Bosco Gondozóközpontot tekintheti otthonának Nilavarapattiban. Ebben a dél-indiai intézményben vállalt önkéntes szolgálatot egy évre, egy másik német lánnyal, Annával együtt. A szaléziak 2010-ben alapították az intézményt Salem közelében, és jelenleg 63 fiatalabb és idősebb HIV-fertőzött fiúnak kínálnak benne otthont.

A gondozóközpont egyike azon kevés otthonoknak, ahol befogadják a HIV-fertőzött gyermekeket és serdülőket, és elkísérik őket, amíg végül munkát kapnak és a saját lábukra állnak. Amíg ez meg nem történik, addig a központ biztosítja számukra az orvosi ellátást, az ingyenes oktatást, a lelki gondozást, és különösen a fehérje- és vitamingazdag élelmiszereket, amelyek erősítik legyengült immunrendszerüket.

„Önkéntes barátnőmmel elsősorban az a feladatunk, hogy ott legyünk a fiúkkal. Mivel sokan közülük félig vagy teljesen árvák, fontos, hogy legyen egy személy, akihez fordulni tudnak, ha nem érzik jól magukat. Valaki, aki meghallgatja őket és a gondjukat viseli” – mondja Marie Degenhardt. Bár nyilánvalóan senki sem tudja helyettesíteni a 6 és 22 év közötti fiatalok szüleit, ennek ellenére Marie külön figyelemmel fordul feléjük és sok szeretetet ad nekik. Segít nekik a reggeli munkákban: söpör, megöntözi a növényeket és megeteti az állatokat. Aztán elkíséri őket a közeli iskolákba. Ezenkívül angolt tanít a projektben résztvevő kicsiknek.

Az önkéntesek segítenek a tanulásban is, vagy különböző délutáni programokat szerveznek, és orvosi feljegyzéseket készítenek a betegséget hordozó fiúk állapotáról. Például ellenőrzik a vérképüket, a gyógyszerezést, megmérik a testsúlyukat, és mindezt feljegyzik, majd egy szoftver segítségével ellenőrzik. Marie elkíséri őket a kórházi vizsgálatokra is.

A jelenlegi helyzetben, amelyben ezek a fiatalok vannak, orvosra vagy nővérre lenne szükség” – véli az ifjú önkéntes. Az új igazgató szerint ezt egyetlen módon tudnák finanszírozni: azzal, hogy az elavult és ezért rendkívül drága elektromos rendszert költségtakarékos napelemes rendszerre cserélnék, lecserélnék a gázfűtést fafűtésű rendszerre és talajvíz szivattyúkat telepítenének.

Marie a karácsonyi ünnepre megtanította a fiúknak a „Csendes éj”-t, cserébe ő és Anna hagyományos indiai viseletbe, száriba öltöztek. „Még ezek a kis gesztusok is részét képezik a mindennapi életnek a Don Bosco Gondozóközpontban, és segítenek nekünk, hogy megismerjünk és megtapasztaljunk egy másik kultúrát.”

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria