Interjú Somorjai Ádámmal a kommunizmus és a kelet-európai egyházak kapcsolatáról

Nézőpont – 2016. április 24., vasárnap | 19:58

Április 21-én, csütörtökön a római Pápai Gergely Egyetemen mutatták be „A Katolikus Egyház és a kommunizmus Közép-Kelet Európában és a Szovjetunióban” címmel megjelent olasz nyelvű gyűjteményes kötetet. A kötettel kapcsolatban a Vatikáni Rádió kérdezte Somorjai Ádám OSB szerzetest.

A 800 oldalas könyvben 19 szerző tanulmánya ismerteti az egykori szovjet birodalom és a leigázott, hozzákapcsolt közép-európai nemzetek szenvedéseit, a katolikus egyház kálváriáját és tanúságtételét. A kötetben a romániai római katolikus egyház helyzetét Tempfli Imre írása ismerteti, míg a magyarországi helyzetet Somorjai Ádám OSB szerzetes tanulmánya mutatja be.

 Kérem, mutassa be ezt a páratlan, a maga nemében eddig egyedülálló könyvet!

 – Rómában számos rendezvény várja az érdeklődőket, így van ez a pápai egyetemeken is. A Pápai Gergely Egyetem – a rendszeres egyetemi tevékenység mellett – hetente több figyelemreméltó programmal várja az érdeklődőket. Ezért is nagy eredmény, hogy térségünk közelmúltjának egyháztörténetét egy vastag, majd nyolcszáz oldalas kötetben tárgyaló művet telt házban, az egyetem egyik nagy előadótermében, mintegy 80 személy jelenlétében mutatták be.

 – Ki volt a könyvbemutató főelőadója és a milyen témákon keresztül mutatta be a kötetet?

 – Cyril Vasil’ szlovák jezsuita, a Keleti Kongregáció érsek-titkára, aki abban a Csehszlovákiában született, amelyben az állam feloszlatta a görögkatolikusokat – s ez volt a helyzet egészen 1968-ig, a prágai tavaszig –, saját élményei és a szlovákiai egyházi tapasztalatok tükrében szólt. Mondanivalójának lényegét kétszer is kifejtette: ahhoz, hogy térségünk meg tudjon tisztulni, szükség lenne arra, hogy azok, akik tévedtek, bevallják tévedésüket és megbocsátást kérjenek. Addig azonban, amíg azok, akik évtizedeken át tévesen gyakorolták a politikai hatalmat, továbbra is azt hajtogatják, hogy mindez jogos és helyes volt, úgy nézünk ki, mint tavasszal: elolvadt ugyan a hó, de a rengeteg víz miatt sártengeren, sőt, mocsárban élünk. Hiába telt volna tehát el negyedszázadnyi idő a csodák éve, az Annus mirabilis óta még mindig a feldolgozatlan félmúlt sarában cuppogunk?

Eszembe jut Paskai László bíboros egyik interjúja eme rendszervált(oz)ás környékén: az újságíró megbocsátást követelt, hiszen a katolikusok a bűnök alóli feloldozást, a megbocsátást hirdetik. Igen, mondta a filozófiaprofesszor és főpap, de a gyónás szertartása a bűnbevallással kezdődik és ez a feltétele annak, hogy a pap az isteni irgalmasság nevében feloldozást adjon.

 – Ki képviselte a történész szakmát tudományos szinten a könyvbemutatón?

 – A könyvbemutató másik szakmai előadója Rita Tolomeo, a római Sapienzia Tudományegyetem tanszékvezető professzora volt, akinek szakterülete éppen Kelet-Európa története. Tolomeo asszony, aki 2012 óta a Pápai Egyháztörténeti Bizottság tagja, ismertetését a fogalom tisztázásával kezdte. Mi is az, hogy Kelet-Európa? Mi is az, hogy Kelet-Közép-Európa? Azt a most már történeti tényt jelenti, hogy a II. világháborút követően a szovjet vörös hadsereg megszállta ezeket a területeket és a moszkvai kommunisták átvették a hatalmat: Közép-Európát Kelet-Európához csatolták. Gyakorlatilag tehát ez a földrajzi régiómegjelölés azt jelenti, hogy minden, amit elfoglaltak a szovjet csapatok, másképpen megfogalmazva: minden, ami nem Nyugat-Európa.

 – Milyen értelmezésre vezet bennünket ez a könyvbemutató?

 – Úgy véljük, hogy a keleti kongregáció érsek-titkárának a megállapítása eligazító erejű lehet a mai politikai közéletet látva, amikor Brüsszellel vitázunk, vagy arra a tényre, hogy az Európai Unióban legalább két nagy államcsoport van, egyik a nyugati, a másik a keleti. Eltérő életérzés, eltérő történelmi tapasztalat. A félmúlt még csontig hat, meghatározza gondolatainkat és hétköznapjainkat.

– Mik a további tervek, lesz valami folytatás?

 – Örömmel láthatjuk, hogy a Pápai Gergely Egyetemen a lengyel Jan Mikrut atya, történelem professzor körül lelkes csapat dolgozik azon, hogy térségünk egyházának tapasztalatait átadják a tudásra szomjazó következő nemzedékeknek. Ez a kötet ugyanis egy új sorozat első tagja, a másodikat őszre várjuk: térségünk vértanúinak és hitvallóinak hiteles történetét, több mint 19 szerzőtől, egy kötetben, egy nyelven: olaszul.

A Katolikus Egyház és a kommunizmus Kelet-Közép-Európában és a Szovjetunióban, szerk. Jan Mikrut, Verona, Gabrielli Editori, 2016, 797 oldal

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria